Én kötelezővé tenném a Titanic-látogatóknak a Sundance-fesztiválon rendezői díjat nyert dokumentumfilmet. Szerencséje volt Feierzeignek alanyával: Johnston egészen fiatal kora óta készített video- és hangfelvételeket, fotók, szalagok százai álltak a filmes rendelkezésére - meg maga a zenész. A film posztomusz hangulatát csak erősíti a néha fel-felbukkanó, mackós, beteg férfi, aki egy váratlan pillanatban aztán persze megint, mégis zenélni kezd.
Arról a Johnstonról van szó, akinek "Hello, How Are You?"-albumillusztrációjával ellátott pólóját rongyosra hordta Kurt Cobain és akinek olyan zenészek dolgozták fel a dalait, mint Tom Waits. Zseni, mániás depressziós - és közben olyan munkák - akár zenék, akár szövegek, akár rajzok - kerültek ki a keze alól, amelyeket, emberi agy talán csak ekkora nyomás alatt képes produkálni. Feuerzeig nem fulladt bele az irdatlan mennyiségű alapanyagba, hanem pontos szerkesztőmunkával rak össze egy célzatos képet: és sikerül olyan mértékű líraiságot létrehoznia, ami a dokumentumfilmben hihetetlenül ritka. Ehhez persze ilyen hős kell, ilyen aurával és ilyen történettel.
