Liam dadog, szorong és sok mindenre nem kap választ, bárhogyan is szeretne megérteni mindent a felnőttek körülötte sistergő konfliktusaiból. A felnőttek világa ijesztő, mint a katolikus hittanórákat levezénylő tanító néni átható pillantása, értetlen, mint az új ruha miatt dühöngő apa, titokzatos és bűntudatébresztő, mint a véletlenül megpillantott meztelen anyai test. Liam szeme fokozatosan nyílik rá a valóságra. Komor világban él a második világháború előtti Liverpool ír negyedében, ahonnan a férfiak egyre reménytelenebbül vágnak neki reggelente a dokkokhoz vezető útnak. Liam apja is azok közé tartozik, akiknek a munka lehetősége helyett megalázkodásban és megaláztatásban van részük.
A brit rendezőként Amerikában is hírnevet szerzett Stephen Frears a Liam című új filmjében meglepő hátraarcot csinált, felidézve egykori önmagát, a szociális érzékenységű pályakezdőt. A Pop, csajok, satöbbi, a Hi-Lo Country, a Veszedelmes viszonyok intelligens sikerrendezője ezúttal ismét a megalázottak és megnyomorítottak, a mindenkori kisebbségbe szorítottak sorsára összpontosítja a figyelmét. Ahogy tette a nagy nemzetközi sikert hozó Az én szép kis mosodám című filmjében.
A Liam nem hasonlítható az utóbbi Frears-sikerekhez, amelyekben a rendező bebizonyította, hogy egyként jól beszéli a romantikus vígjáték, a western vagy a kosztümös dráma nagyközönséget hódító nyelvét. A Liam súlyos és komor atmoszférája, a jellemek kidolgozottsága, a színészi játék finomsága és eredetisége, az átgondolt történetmondás az igényes rendezőt mutatja, ám aligha vonz elképesztő tömegeket a moziba. Eredetileg nem is vászonra, hanem képernyőre készült - a képek intimebb megkomponáltsága és a történet lazább szerkezete érzékelteti is a kisebb léptéket -, ám Velencében tavaly olyan hangos ováció fogadta a nemzetközi fesztiválon, hogy a BBC-nek forgatott film bekerült a moziforgalmazásba.
Nagyon leegyszerűsítve Frears végigkíséri az antiszemitizmus születését a munkanélkülivé lett ír dokkmunkás apa figurájában. Maga a film is egyszerűsít, mondhatni a közhelyek szintjén alig lép túl, amikor a munkanélküliség és a nyomor közvetlen, kikerülhetetlen következményeként betaszítja az apát a fasiszta csoportosulásba s az addig értelmes, öntudatos emberként mutatott férfit a legvadabb antiszemita gyűlölködőnek mutatja meg. Motiválatlan, éles a váltás, hitelteleníti a személyes drámát s emiatt elpárolog a szituációból az általános igazságtartalom is. Amikor az apa meglakol, mert véletlenül saját lányát gyújtja fel egy fasiszta akció során, nem a véletlenben ott létező törvényszerű tragédiát, hanem a bírói pulpitusról ítélkező szerzői szándékot érzi a néző.
Ezzel együtt Frears választása tiszteletre méltó, szándéka hangsúlyosan tisztességes egy olyan korban, amikor világszerte kisebbség támad a másik kisebbségre, egymás torkának ugrani kész a kirekesztő gyűlölködés.
A kis Liam nem sok szépet és még kevesebb jót lát maga körül. Frears filmjében nincs más válasza, mint a dadogás, a dadogás ellen pedig a választott hallgatás. Egy kisfiú elnémulása a megrázó dráma ebben a filmben.
