A Végső állomás 5 az év egyik legfeleslegesebb mozijának ígérkezett, de 2011 meglepetésfilmjei között a helye. James Cameron tanítványa, Steven Quale a franchise messze legszórakoztatóbb részét rendezte meg, bűnös élvezetként nemesítve meg a teljes szériát.
2000-ben a Végső állomás pusztító sikert aratott, ezzel világra szabadítva egy olyan horrorfilmes formulát, ami immár ötödik alkalommal bizonyul működőképesnek. A high concept annyiban merül ki, hogy a horror-monstrum ezúttal a testetlen halál, aki véletlen balesetek formájában szedi áldozatait, a sztori tehát bizarr urbánus balesetekre van kihegyezve. Ilyet persze láttunk már, hisz az Ómenben is így arat a halál, Dario Argento Mélyvörösében is sok a groteszk véletlen baleset (pl. beakadó nyaklánc), az efféle gore-t pedig Argento és Romero használták először vicces attrakcióként a Holtak hajnala helikopteres-skalpolós jelenetében. A Végső állomás-széria koncepciója persze pihentagyú, de kevés film büszkélkedhet ennyire jól működő suspense-sokk-gore kombóval, melyet az alkotók hol kevesebb (lásd a harmatgyenge 4. részt), hol több (a Végső állomás 2 autópályás jelenete felejthetetlen) sikerrel használnak ki.
A Végső állomás 5 hősei egy cég irodai dolgozói, akik csapatépítő tréningre utaznak, ám szokás szerint hiba kerül a mátrixba: egyikük megérzi, hogy az előttük lévő híd le fog szakadni, és e tudás birtokában megmenti néhány társát. Ahogy az lenni szokott, a halál listájáról nem lehet csak úgy leiratkozni, így aztán hőseink egymás után vesznek oda groteszkebbnél groteszkebb módokon, a szerencsésebbek pedig egyre kétségbeesettebben keresik a megoldást égető problémájukra. A sztori ostobább nem is lehetne, viszont a Végső állomás-mozik afféle nagy költségvetésű, mainstream trashfilmek, ahol a történet csak alibi, amelyet a néző már a moziból kifelé elfelejt. A franchise képlete viszont sequel-viszonylatban különösen jól működik, mivel a horrorfilmeknek gyakori bonyodalma a "már megint megtörténő" megmagyarázhatatlan, természetfeletti szörnyűség, melyet itt az egyetlen visszatérő színész, a horror-ikon Tony Todd (Kampókéz) konferál fel.
Paradox módon a Végső állomás 5 azért működik igazán, mert a korábbi részek ismeretében pontosan tudjuk, hogy mire megy ki a játék, így a film irgalmatlanul erős suspense-ben. Quale követi a franchise sémáját, viszont a film ettől nem válik kiszámíthatóvá, mivel semmi nem akkor és úgy történik, mint amire a néző számít. A sztori tagadhatatlanul érdektelen, de a rendező ismeri a dörgést: a kötelező történet-alapozó jeleneteket szándékosan elhadarja már-már trashfilmes stílusban, egy pillanatig sem komolykodik, sőt Végső állomás-filmben eddig sosem látott, nyíltan vígjátéki humorral dobja fel a mozit. Afféle konzervatív horror-képregényes humorról van szó: ki mint vet (pl. a karakter, aki ellop halott munkatársa fiókjából egy masszázsszalonba szóló ajándékutalványt), úgy arat (masszázs közben éri a halál). A film emellett Chuck Palahniuk-féle antireklámként is működik olyan új és úri huncutságok ellen, mint a lézeres látásjavító műtét vagy a terápiás masszázs.
A Végső állomás-mozik legfontosabb fegyverét jelentő kreatív gore a korábbi részekben árasztott némi izzadságszagot, az új installáció humora viszont ezt is feldobja, így nem is a vérkomoly Ómen-filmekhez válik hasonlóvá, hanem az olyan féktelenül szórakoztató attrakciós horrorbörleszkekhez, mint az Evil Dead vagy a Hullajó. A Végső állomás 5 tehát sokkal kevésbé tapló horror, mint elődei, de nem a humor az egyetlen újítás. A sorozatban sosem volt még ilyen ambiciózus látványvilág, a nyitójelenet (a híd leomlása) például egyenesen Cameron Titanicját idézően grandiózus és maximalista, kritikusok és nézők egyöntetűen dicsérik.
Quale tökéletes választás volt a rendezői posztra, mivel van tapasztalata a 3D-re forgatott látványfilm műfajában, filmográfiájában megtalálhatjuk a Cameronnal közösen rendezett A mélység szülöttei IMAX természet-dokumentumfilmet. Ezúttal maximálisan kihasználja a nagy vászon és a 3D nyújtotta lehetőségeket, a Végső állomás 5 így csak moziban, térhatásban élvezhető, más körülmények között megnézni tökéletesen értelmetlen. Egyenesen minden idők legjobb 3D-s horrorjaként emlegetik, habár Quale a Piranha 3D alkotóival ellentétben kihagy egy óriási ziccert: nem mutat térhatású meztelenkedést, pedig ez minimális elvárás egy ilyen bűnös élvezet esetében. Persze a 3D még mindig vásári látványosság, de a lézeres szemműtét jelenetét látva már azt kívánhatjuk, hogy semmi esetre se fejlődjön tovább a technológia alkalmazása. A Végső állomás 5 nem fogja meggyőzni a franchise ellenzőit, de folytatásként követendő példa, ebben a szellemben – nehezen írom le – akár további folytatásoknak is lenne létjogosultsága.
