A Revans 10/10-es mozi, de csak azoknak javasoljuk, akiket felvillanyoz, hogy Götz Spielmann a 2000-es évek legnagyobb artfilmesei közé emelkedett általa.
Most már elegem van a szórakozásból, mondtam a feleségemnek nemrég, lassú és súlyos filmeket akarok nézni, úgy, mint ifjú bölcsész koromban. Elő is vettem dvd-n és vhs-en csomó mindent - még működik a videóm, őrület -, és elvoltam jól. A fenének sem kell 3d meg látvány, túl sok az ilyen, inflálódnak, mint a futball a rengeteg közvetítés miatt.
Moziban nehezebb szembemenni az árral, az arthálózat közel sem pörög úgy, mint a 90-es évek elején-közepén, amikor jöttek a kiváló Jarmuschok, Hartleyk, Kaurismäkik, Kusturicák, Greenawayk, Szokurovok egymás után. Hiába, régen minden jobb volt - a borokat és a jégkorongot leszámítva.
Ehhez képest nagy a fellendülés ezekben a napokban, előbb bemutatták Jean-Pierre Jeunet Micmacsát, majd megjött Götz Spielmann 2008-as filmje, a Revans. A tavaly idegen nyelvű Oscarra jelölt és egyébként is agyondíjazott művet egy korábbi Spielmann-héten és az idei Titanicon is lehetett volna látni, mindkétszer lemaradtam róla, sajnáltam. Aztán örültem, amikor megtudtam, hogy a Mozinet megforgalmazza rendesen.
Elismerem, van abban különösség, ha valakinek osztrák rendező az egyik kedvence. Volt néhány évvel ezelőtt egy művészfilmes tv-csatorna, az Európaeurópa - lehet, meg is van még, de az én aktuális szolgáltatóm csomagjában nincs benne -, ott adták többször a 2000-es Die Fremdét, elkapott a hangulata keményen. Azonnal belezúgtam Goya Toledóba - őt leginkább a Korcs szerelmekből lehet ismerni - és Lhasa de Sela zenéjébe is. Látom, az IMDb-n csak 6,5-en áll, nálam minimum 8-as.
A Revans ennél is többet érdemel. Egy bécsi kuplerájban egymásba habarodik Alex, a börtönből szabadult mindenes és Tamara, az ukrán prostituált, menekülni akarnak délre, ehhez pénz kell, könnyen nem jön, bankrablás lesz, majdnem sikerül, de közbeszól a véletlen, nem úgy talál célba a lövés, ahogy. Aztán a többi az osztrák vidéken játszódik, valahol a Waldviertelben, fák, tehenek és téli almák közt, tanyán, tónál.
Götz Spielmann stílusérzéke egészen elképesztően tökéletes. Egyetlen pillanatnyi túlzás sincs a filmben, mindennek megvan a maga helye, az első izzadságcsepptől az utolsó üvegcserépig minden hiteles. Hibátlanok a képek, a hangok - filmzene nélkül hullámzik, marad szinten az elejétől a végéig az érzelmi feszültség -, és a nálunk ismeretlen színészek is fantasztikusak. Mindegyik az, de az Alex öreg-beteg nagyapját játszó 85 éves Hannes Thanhaiser egyenesen zseniális. Nem láttam még ilyet.
Az akció kevés, keveset is beszélnek, a sztori sem a legszofisztikáltabb, de üresjárat nincs. Megfog a hangulat, nem ereszt. Sokan eszembe jutottak a múltból referenciaként, olyanok, akikre aligha emlékszik az olvasó. A svájci Alain Tanner például, vagy a francia Eric Rohmer.
A Revansról azt írják a programajánlókban, hogy thriller, ami ne tévesszen meg senkit. Szerintem az év legjobb filmje ez, 10/10-es, de csak azoknak javaslom, akiket felvillanyoz, hogy Götz Spielmann a 2000-es évek legnagyobb artfilmesei közé emelkedett általa.
