Az alkesz szuperhősnél csak Charlize Theron volt jobb, de az akciójeleneteket kispórolták a Hancockból. Duplakritika.
Félrenyúlt mítoszrombolás - 4/10
Szűcs Gyula
Ami nem jött össze még a Superhero Movie-nak, és a Szuper exnőmnek sem, azt megcsinálta Peter Berg: a kosztümös képregényhősök 70 éves mítoszát egy nagypofájú, alkoholista Supermannel rombolta porig. Hancock a film első felében ledönti a fél várost hősködés közben, és a kövér nők lelkivilágát is megtiporja ("Maga beperelhetné a McDonalds-t!"), de a vicc félrecsúszik és a Hancock épp attól rombol, hogy a lázadó beharangozás ellenére beolvad a hollywoodi képregényadaptációk konzervatívabb sorába.
A jobb poénok elfogynak a trailerbe is belesűrített akciójelenetekkel együtt, így a másfél órás Hancock már 50 perc után szokványba fullad. A film közepén megjelenik a bárgyú, kevésbé szórakoztató jellemfejlődés, és az antiszociális szuperhős, aki bár eleinte az alkeszek csoportterápiáján csak mindenre annyit mond, hogy passz, elég hamar illedelmessé válik.
Az alkotóknak nem sikerült jól eltalálni a humor, az akció és a dráma arányát sem, sőt megfeledkeztek még a képregényfilmek legfontosabb eleméről is: a szupergonoszról. A levágott karú, dagadt bankrabló (Eddie Marsan), aki a börtönben látványosan bosszút esküszik Hancock ellen, nem elég. Az érzelmi vonal azért erősebb, ezt egy szerelmi háromszöggel (Will Smith-Charlize Theron-Jason Bateman) súlyosbítják, és Theronnak a melegítő is jól áll.
Egy erőskezű rendezővel (10 éve Tony Scott és Michael Mann is meg akarta csinálni a Hancockot) ez a mozi lehetett volna az év szuperhősfilmje. Peter Berggel majdnem a legrosszabb lett. De csak majdnem. Ami jó, hogy Will Smith zseniális a film első felében, amíg a suttyó szerepköre tart: a Bad Boys és a többi kasszasikere után képes volt visszatérni a gyökereihez, és 15 év után is profin hozni a nagydumás, philadelphiai gettórappert, amivel a Kaliforniából jöttemben debütált.
Az apának és a fiúnak - 7/10
Valuska László
A trailer azért jó műfaj, mert rögtön eldönthető, milyen filmmel lesz dolgunk: a Hancockban a részeges Will Smith borzalmasan béna repüléssel lefejel egy táblát az autópályán. A készítők ezzel minden információt elárultak: tudjuk, hogy nagyon béna és kimunkálatlan trükköket és poénokat várhatunk, sőt még egy kicsit örülünk is ennek a vidám, családi szuperhős-mozinak a Vasember, a Hulk és a Sötét lovag között. Mert Peter Berg egyáltalán nem veszi komolyan magát.
Ha lenne egy 12 éves fiam, biztos elvittem volna a Hancockra, ami az első óra után nagyon jó döntésnek tűnik, sokat nevethettünk volna Will Smith-en, aki hihetetlen otromba hős, annyira nincs stílusa, mint az újabb Supermannek, miközben Bruce Willis-i alkoholproblémákkal küzd, a bunkó humorára pedig hasonlat sincs, de lehet nevetni rajta. A fiú - ha lenne - örülne, hogy ezzel az apjára hasonlít leginkább a hős, itt kicsit hozzám bújna, büszkén tekintene fel rám.
Az általunk ismert szuperhősök pofavágás nélkül mentik meg az emberiséget, miközben ezt mindenki természetesnek veszi. Hancock egyáltalán nem, ezért vígjáték és nem akciófilm, utóbbinak nagyon silány lenne. Inkább romantikus vígjáték a Will Smith-t és engem is megőrjítő Charlize Theron miatt. Nem lövöm le a lényeget, de a vége olyan érzelmi dráma, égszakadás és földindulás, hogy a gyerek elunja, a görög istenek harcához szokott apának viszont megered a könnycsatornája, mert váratlanul érkezik a felforgató szerelem.
A Hancock lehetett volna egy jó film, így csak szórakoztató, aminél több nekem aznap este nem kellett. És a fiús apáknak külön ajánlom, hogy megmutassák, valójában ők szuperhősök.
