Raszkolnyikov áll, és véres tettének áldozatait szemléli. Sikoltó zene és egy fémesen csattanó ajtó becsapódása hallatszik, s az iszonytatóan nagy üres tér - amely lassan fenyegetően bámészkodó emberek sokaságával telik meg - hangsúlyossá teszi a gyilkos magányát és kétségbeesését. Az erős előadás-indító képből sok minden azonnal érzékelhető: Tordy Géza Bűn és bűnhődés-rendezése szóáradat helyett víziókra, képekre és hangokra, emberi alakokra, erőteljes színészi jelenlétre koncentrál, s ebbéli törekvését jól támogatja Menzel Róbert ürességében is jelentéssel teli színpadképe és a hatalmas térből fénypászmákkal kisebb színtereket kihasító, gyönyörű világítás, amely sejthetően Móray Ernő igényes munkája.
Az ígéretes kezdet magasra helyezi a mércét, de a továbbiakban sem kell csalódnunk: színházat látunk és nem regényfelmondást vagy láthatóvá tett rádiójátékot kell elszenvednünk. Kamarás Iván a filmes-tévés bájgúnárok sora után ismét színpadi bizonyítékkal szolgál, hogy színész s nem csak annak látszik. Zaklatott lelkű, idegláz gyötörte Raszkolnyikovjának legjellemzőbb testhelyzete a gubbasztás vagy a tétova téblábolás, amelyből hirtelen izgatott túlmozgásba csap át. Kamarás impulzív személyisége révén a főhős mintha egy detonáció után keletkezett kráter közepén létezne folyamatosan, süketen és vakon tántorogva a robbanástól, még túlzásai, elméretezett gesztusai, hamisabb hangjai is hihetővé válnak a figura lelkiállapotában.
A filmes eszközökkel pergővé tett előadásban nem a krimin van a hangsúly, Raszkolnyikov istennel és a világgal pöröl, miután szétnéz a félresikerült teremtésben. Lecsúszott családokat lát maga körül, akik kényszerűségből prostituálják lányaikat, ki az utcára kergetve, ki pedig előnyös házasságba kerítve gyermekét. Ez a két - megrontottságában is tiszta - nő kíséri poklokat járó útján, a húga és Szonja, Balázsovits Edit és Hámori Gabriella f. h. szép, szikáran érzelmes alakításában. A zaklatott elme angyali és ördögi figurákat lát maga körül: a jóságos barátot (Gyuriska János), a cinikus és hataloméhes ügyvédet (Hajdu István), a kétségbeesett kotlósanyát (Szegedi Erika), az ép erkölcsi érzékű anarchistát (Kolovratnik Krisztián), az önmagát megbuggyantan vádoló festőlegényt (Hujber Ferenc), a gyászba testileg-lelkileg megrokkanó, valaha jobb napokat látott özvegyet (Pap Vera, akinek cafatokban lógó nyári ruhája Dévényi Rita jelmeztervezői telitalálata), az önmarcangoló részeget (Borbiczki Ferenc), a provokált nyomozót (Oberfrank Pál) és az ügyet sikeresen megoldó vizsgálóbírót (Kern András).
A bűnhődő bűnösök sorában megjelenik egy másik határátlépő, a liliomtiprónak, feleséggyilkosnak vélt sötét alak, akiről rosszat gondolnak s jót cselekszik, s akinek cinizmusa, kéjvágya mögött megcsillan az érzelem. Kulka János súlyos, apránként "lelepleződő", takarékosan visszafogott Szvidrigaljovjának temperamentuma ellentétben áll Kamarás robbanékonyságával. Két érvényes variáció a gőgre és a bűnbánatra, szenvedélyre és kétségbeesésre.
