Bogdán Árpád egykori állami gondozott, cigány származású első filmes pszichothrillernek álcázott szociodrámát készített az intézeten túli életről. A névtelen magyar városban élő névtelen főszereplő múlt nélküli, Boldog új életet szeretne, de nem felejtheti a kényszerfürdetés és a rendőrségi üldözés emlékét.

A harmincéves rendező profi operatőrökkel, vágóval, zeneszerzővel, de amatőr színészekkel forgatta filmjét. A főszereplőt, Orsós Lajost - aki a nevelőintézetből kikerült, 20 éves cigányfiút alakítja - a Kaposvár környéki Ötvöskónyiban találta. Az érzékeny lelkű, megtépázott múltú fiatalember egy panellakásban lakik egyedül, egy ágy, két szék és kalitkába zárt tengeri malaca társaságában. Segédmunkás egy gyárban, a munka után két haverjával, egy Jávor-bajuszú és mindig kétes "biznicekbe" bonyolódó cigány sráccal (Szilvási István) és egy gádzsó videotékással (Tzafetás Roland) lóg.

Látszólag minden rendben van körülötte, de csak látszólag. A sokszorosan hátrányos helyzetű fiatal fiú annyira bezárta az ajtókat - vagy annyira sokáig élt bezárva egy intézetbe -, hogy nem jut el hozzá a külvilág, illetve csak mozaikszerűen, félig megsüketülve, koordinálatlan tér- és időközönként. Pont, mintha be lenne tépve, de nincs - tisztán lát, csak rosszul.

Az olyan emberek, akik anya nélkül nőnek fel, gyerekként azt gondolhatják, azért hagyták el őket, mert rosszak voltak. És még mindig rosszak, hiszen, ha jók lennének, akkor visszajönne értük az anyukájuk. Ennél kegyetlenebb érzés kevés lehet; ez a gyerekkori logika pedig beéghet a tudatalattijukba, és magukat okolhatják azért, mert ezt tette velük az élet.

Hiába kapja meg a főszereplő nevelőintézeti igazgatójától (Kovács Zsolt) az aktáját, amiben azt olvashatja, hogy ő "a 159-es kiskorú, a 99 cm-es, 15 kilós fiúgyermek, akinek testi és szellemi fejlődése nagyon elmaradott, érzelmi reakciói minimálisak, kommunikációra alig képes". Hiába jelenti ez azt, hogy intézetbe kerülése előtt ingerszegény környezetben élt, amiről nem tehet, a srác nem elégszik meg a válaszokkal.

A halvány emlékek között ugyanis boldog ölelések és önfeledt játékok is vannak, meg "persze" családon belüli erőszak is. Nem csoda, hogy már gyerekként megkeményedett, bezárkózott, de belül nagyon is élt, legalábbis akkor még. Aztán viszont saját életének statisztája lett, olyan, aki soha nem játszhat főszerepet.

A rendező élete ellenpéldája saját filmjének és ez akkor is díjazandó lenne, ha szar filmet csinált volna, de nem ez történt. A Boldog új életnek olyan különös hangulata van, hogy nehéz eldönteni, ki is csinálja a filmet, a rendező vagy a néző. A képek és hangok költészetébe beleszóló párbeszédek annyira ritkásak, olyan kevés információt közölnek, hogy a befogadónak kell kiegészítenie a történetet. Ha ez nem megy, akkor viszont csak annyit lát, hogy egy "búsuló cigányfiú sétál nyolcvan percen keresztül a Membran zenéjére".

Egyébként ez sem rossz élmény, mert Orsós Lajos nézni való fiú, okos, szép szemei, inas, barna teste finoman hordozza bánatát. A Membran zenéje pedig jó aláfestés, nem él külön életet a hideg, kemény fények, üres terek és címlaplányok határolta világban. A filmnek - hiába szól romákról - van egyfajta távol-keleti íze, az elidegenítő hatás tökéletesre sikerült.
T?aves baxtalo!

Az amatőr roma színészek profin szerepelnek, egy kis életet, nevetést furcsa módon mégis a kakukktojás, a "fehér" Tzafetás rak a filmbe, érezhető, hogy az ő dialógusában van spontaneitás, míg a legtöbb párbeszéd nyögvenyelösre sikerült. Amennyire jól eltalált jelenet, amikor az egyik haver húgának születésnapját ülik és az örökbefogadó anya (Daróczi Ágnes roma szakértő) először angolul kezdi el énekelni a Happy Birthday To You-t, aztán magyarul folytatja, majd lováriul fejezi be, annyira életszerűtlen, hogy egy frissen feltört autóban azt mondja az egyik roma a másiknak, hogy egy "jól választott partner kell neked". És ilyenből van sok, sajnos.

Egyébként a lovári párbeszédek feliratozásának hiánya, világnyelvként vagy titkos jelbeszédként alkalmazása is bosszantó. Az a variáció ugyanis, hogy a főszereplővel azonosulva, mi sem értjük a nyelvet, kapásból elvetendő, hiszen a film egésze a néző eltávolítására tör, nem engedi megismerni főhősét, fejben kell kirakni a szociopuzzle-t.

A mesteri látványt csak egy jelenet zavarja meg, de az nagyon giccsesre sikerült, az autók között vágtató fehér lónál és befogásánál felszínesebb, elcsépeltebb szimbólumot nem is találhattak volna. Persze ez már csak kötözködés, mert a Boldog új élet hibái ellenére is összeáll egy nagyon koherens, sokrétegű filmmé, amit nem hiába díjaztak a 38. Filmszemlén (Első filmes rendezői díj, Diákzsűri Első Játékfilmes Fődíja, Legjobb eredeti filmzene) és a Berlinálén (elismerő oklevél) is.