A kiszolgáltatott ember metaforája, és persze az igazságkereső ember metaforája. Előbbi az írás főszereplője, utóbbi a létrehozója. Ezt vette észre a hatalom is. Jánossy Lajos recenziója Hajnóczy Péter Jelentések a süllyesztőből című posztumusz kötetéről.
[img id=490125 instance=1 align=left img]Ha lehet ilyet mondani, az alább tárgyazandó könyv, Hajnóczy Péter Jelentések a süllyesztőből című kötete, posztumusz voltában is valódi szenzáció, ugyanakkor alkalmat kínál arra, hogy szerzőjének hol emelkedő, máskor süllyedő alakja felelevenítést nyerjen.
Hajnóczy a hetvenes években megújuló magyar próza egyik legeredetibb alkotója. „Ha volt és marad ’ködlovagja’ a 70-80-as években kibontakozó irodalmunknak, Hajnóczy Péter mindannyiuk közül az élen fog maradni”, mondta Mészöly Miklós. Nem tévedett, sőt, mintegy telibe találta a Hajnóczy-oevre lényegét, azt az összefüggést, mintegy Hajnóczy „korszerűtlen” hitvallását, amely az élet és a mű, az etika és az esztétika egymást feltételező egységében ragadható meg.
Az író legismertebb szövegei, A halál kilovagolt Perzsiából, A fűtő, A véradó újra és újra rákérdeznek a fenti egység lehetőségére, és váltig amellett érvelnek, hogy csak azért is, dafke, vagy ha úgy tetszik: makacsul szemben a világgal, de igenis ki kell tartani (Überstehen ist alles!- mondja Rilke) az elvi esély mellett, minden élethelyzetben próbára kell tenni eszméink szakítószilárdságát.
A most megjelent könyv alapja a hetvenes évek közepén a Valóság folyóiratban közölt Az elkülönítő című alapesetben szociográfiaként megjelölhető szöveg, amely a szentgotthárdi elmegyógyintézet és alkoholelvonó működésének esettanulmánya. Ugyanakkor jóval több ennél. A kiszolgáltatott ember metaforája, és persze az igazságkereső ember metaforája. Előbbi az írás főszereplője, utóbbi a létrehozója.
Ezt vette észre a hatalom is, amikor a legkülönfélébb politikai adminisztrációs vegzatúrák és sajtóperek útján megkísérelték Hajnóczyt eltanácsolni a pályáról, ellehetetleníteni vállalkozását, s mivel a szerző, és a folyóirat állta a sarat, végül és természetesen Az elkülönítő önálló kötetben nem jelenhetett meg.
A mostani kiadás nem véletlenül új címen vehető kézbe; a kötet tartalma ugyanis megváltozott, nem Az elkülönítőre korlátozódik, hanem az összes létező dokumentumot számba veszi, és közre adja, amely az alapszöveget körbeölelte, és éppen hogy meg nem fojtotta. Bírósági anyagok és a könyvkiadóval lezajlott levelezések, a még élő szereplőket megszólaltató interjúk és Hajnóczynak a közvetlen témát érintő, eddig kiadatlan kéziratai olvashatók a kellőképpen nem méltatható szerkesztő, Nagy Tamás szenzációs munkája nyomán.
Az elkülönítő, mint a jegyzetíró állította, a mindenkori kiszolgáltatottak „jegyzőkönyve”, a Jelentések a süllyesztőből azonban már a „regény regénye”, a kiszolgáltatottak védelmére kelő író vesszőfutásának története; az ún. élet által kíméletlen valóval megírt Hajnóczy-opusz.
Nem pusztán kordokumentumokat olvashat tehát az érdeklődő, sorokba merülő tekintet, hanem egy nagy magyar író hagyatékát „gondozhatja”, vagy másképpen: Hajnóczy gyászjelentésével és végrendeletével nézhet szembe, a mindenkori, múlhatatlan magyar világ komor, írásos pannójával vethet számot.
