Tudja, hogy ki az a Charles Bukowski vagy azt, hogy ki az a Bent Hamer? Az előbbi egy zseniálisnak kikiáltott amerikai alkoholista író, akinek Magyarországon alig két könyve jelent meg. Az utóbbi a Dalok a konyhából, az elmúlt évek egyik legsikeresebb északi filmjének rendezője. A naiv, sznobizmusra hajlamos néző a kettejük párosításával megszületett Tótumfaktumban mégis csalódhat.
Bukowskit, ezt a csak jelenben élő, éppen részeg vagy nagyon is másnapos írót, aki sem az életben, sem pedig a munkáiban nem nagyon emelkedett a WC-ülőkénél sokkal magasabbra a '70-'80-as években.
Magyarországra egy kicsit később ért el, Marton László Távolódó a Narancsban méltatta a zseniális szerzőt.
A beat-nemzedéknek úgy volt tagja, hogy nagyon nem akart az lenni, és ennek érdekében többek között ironikus verseket írt kortársairól, köztük Ginsbergről is.
Nem akart máshoz tartozni, csak saját magához, a szenvedélyéhez, a tébolyában is nagyon világos meglátásaihoz, és ahhoz, hogy éppen csak annyit dolgozhat, amiből kijön egy üveg pia. Arról, hogy zseniális-e vagy sem sokan vitatkoznak, de tény, nála szagosabban senki sem büffögte fel a kor tesze-tosza, minden mindegy hangulatát.
Az életmódjához képest meglepően későn, 74 évesen meghalt kultikus figura magán kívül másról nem nagyon írt. A magyarul Tótumfaktum címmel, három éve megjelent önéletrajzi regényét a Dalok a konyhából című filmjével berobbant Bent Hamer svéd rendező vitte filmre, ami első ránézésre nem rossz párosítás.
De a scotch-szagú, tetves és szaros gatyájú hajléktalan íróból az amerikai koprodukcióban egy örökké szalonspicces és végtelenül unalmas szépfiú lett.
Nem az a fajta véralkoholista, akit a fotóin láthatunk, vagy az, akit talán a legjobban a A pad című dán filmből ismerhetünk, és nem is az az író, akinek néha alkotói válsága van. Hanem egy olyan pali, akinek öröm kirúgatni magát alkalmi munkahelyeiről, aki soha nincs nőtársaság és háromnapos borostát biztosító trimmer nélkül és aki mellesleg vaskos borítékokat ad fel a könyvkiadóknak.
Hiába a Bukowskit alias Henry Chinaskit nem is rosszul alakító Matt Dillon fejére ragasztott szplín, és szeretőinek, Lili Taylornak (Jan) bumfordi szeretete és Marisa Tomei (Laura) buja bájai az elfolyó jelenetek, a felesleges mondatok és főleg a prűd kimértség tönkre teszi az egészet.
Nem valószínű, hogy az érzékeny lelkű svéd rendező cseszte volna el a filmet, sokkal inkább elképzelhető, hogy az amerikai tesztvetítés után szabatták át az ottani producerek. Így vagy úgy, de a Tótumfaktumból nem lett sem a Félelem és reszketés Las Vegasban, sem pedig a Teljes napfogyatkozáshoz mérhető kultfilm, pedig volt rá esélye.
