A számos hátborzongató történet írójaként és rendezőjeként nevet szerzett Scott Derrickson ezúttal Ethan Hawke közreműködésével és némi snuff filmmel riogatja a nézőket.
Gonosz lélek közeleg
Ellison Oswalt (Ethan Hawke) megtörtént bűneseteket dolgoz fel könyveiben, ám legutóbbi bestsellere óta már eltelt tíz év. Úgy érzi, végre elérkezett az idő egy újabb nagy dobásra, ezért feleségével, Tracy-vel (Juliet Rylance) és két gyermekükkel, Trevorral (Michael Hall D'Addario) és Ashley-vel (Clare Foley) egy olyan házba költözik, ahol nem sokkal korábban kegyetlenül megöltek egy családot. Szándékai szerint sikerül fényt derítenie a megoldatlan gyilkosságra és az egyik gyermek nyomtalan eltűnésére, csak éppen családjával felejti el közölni, hogy hová is hozta őket. Amikor a padláson egy dobozban megtalálja a Super 8-as vetítőgépet és a hozzá tartozó filmtekercseket, rájön, hogy itt többről van szó, mint amire számított. A felvételeken nemcsak a ház előző lakóinak gyötrelmes halálát örökítette meg valaki – feltehetően a gyilkos –, hanem jó pár korábbi hasonló esetet is, egészen a hatvanas évekig visszamenőleg. A tettes nyomait kutatva azonban a természetfeletti jelenségekben nem hívő Oswaltnak is be kell látnia, hogy a Gonosz megfoghatatlanabb, mint ő azt valaha is képzelte.
[img id=434684 instance=1 align=left img]Az ördög a filmrészletekben lakozik
A nyitó képsorok, aztán az írónak és családjának az elhagyatott, erdőszéli tetthelyre való költözése, majd pedig a legkellemetlenebb snuff-filmes hagyományokat idéző tekercsek levetítése rögvest torkon ragadja a nézőt, és elképzelhetetlen szörnyűségeket sejtet vele. Sajnos azonban a későbbiekben a természetfeletti csapásirány jórészt súlytalanná teszi a történetet. Akadnak persze félelmetes és ijesztő jelenetek, a jól bevált sötétség-félhomály és a drámai zene ezúttal is megteszi hatását, de annál kevésbé rágjuk le a körmünket, minél nagyobb szerepet kap a Skype-on bejelentkező professzor (Vincent D'Onofrio) misztikus-mitikus magyarázata, és annál inkább elhatalmasodik rajtunk az "ezt már láttam" érzése. Nem is kell messzire visszanyúlnunk az emlékeinkben, elég, ha a szeptemberben bemutatott Démoni dobozra gondolunk.
S nem lőn világosság
A forgatókönyvíróként is ügyködő Derrickson és társa, C. Robert Cargill egyébként sem erőltették meg magukat túlságosan (vagy a biztató kezdés után hamar elfáradtak), mert több kérdést is nyitva hagynak, például, hogy az író neje miért nem jött rá hosszabb idő alatt sem, hogy milyen házban élnek? Netán még boltba se járt, ahol a helyiek pletykáiból értesülhetett volna erről? A jobb sorsra érdemes magyar nézők számára a forgatókönyv által sugalltakon túl az is rejtély, miképp élhet egy író tízévnyi semmittevés után is oly nagy lábon, hogy jókora házat vesz, miközben az előző palotáját még el se adta, és mindemellett eltart egy nem dolgozó feleséget és két gyereket. Annyira viszont mégse mehet jól neki, hiszen bizonyára azért nem kapcsolta fel soha a villanyt a legparáztatósabb helyzetekben sem, hogy spóroljon a rezsiköltséggel.
Ethan Hawke jól alakítja a meglehetősen egocentrikus férjet és apát, a nagyravágyó, mégis jó ideje tehetetlen írót, és az önmagára szabadított nyomasztó szörnyűségek elől egyre több whisky-be menekülő embert. A többiek szerepe azonban annyira alulírt, hogy néhány nappal később jóformán már nem is emlékszünk rájuk. One-man shownak jó a Sinister – ami még magyarított címet se kapott –, de más téren azért többet vártunk tőle. A tanulság: a hús-vér emberekben lakozó gonoszság ábrázolása megrázóbb lett volna, mint egy újabb kísértethistória.
Kinek ajánljuk?
- Aki nem látta a Démoni dobozt, sem más hasonló gonosz szellemes filmet.
- Ethan Hawke-rajongóknak.
- Akik szeretik, ha az ilyen filmeknek nincs happy endjük.
Kinek nem?
- Aki hagyományos sorozatgyilkosra számít.
- Aki a Mielőtt felkel a Nap óta következetesen rühelli Ethan Hawke-ot.
- Aki elvárja, hogy a film végére a tettes a rács mögött végezze.
6,5/10
