Az ostoba és/vagy ízléstelen amerikai tinivígjátékok után a műfaj végre megajándékoz minket valami fogyaszthatóval. A Könnyű nőcske friss, szórakoztató, sőt, akár paródiaként is felfogható.
A láthatatlan ember
Olive (Emma Stone) 17 éves gimnazista abból a fajtából, akit az iskolatársai észre sem vesznek. Jelentéktelenségét megunva azt meséli barátnőjének, hogy egy alkalmi kapcsolatban elveszítette a szüzességét. Sajnos azonban a kamusztorinak a bigottan vallásos Marianne (Amanda Bynes) is fültanúja lesz, így a hír futótűzként terjed a kisvárosi gimi falai között. Következő lépésként Olive szívességből úgy tesz, mintha egy bulin szexelt volna a haverjával, Brandonnal (Dan Byrd), megmentve ezzel meleg barátját a további inzultusoktól.
A lány híre egyre rosszabb lesz, ő azonban felveszi a kesztyűt: kihívó ruhákat kezd hordani, és magára ölti az irodalomóra aktuális tananyagának skarlát betűjét. Miután vajszíve okán és kisebb ajándékok fejében egyre több sráccal hozatja magát hírbe, a dolgok kicsúsznak a kezei közül. Ekkor elhatározza, hogy nyilvános, webkamerás önvallomásban tisztázza magát.
Jutalomjátékok
Az elsőfilmes forgatókönyvíró, Bert V. Royal és a másodikfilmes rendező, Will Gluck azzal örvendeztetett meg bennünket, hogy élvezhető tinivígjátékot kreáltak. A történet ugyan nem újszerű minden egyes elemében, a téma feldolgozásának módja, az összhatás azonban mégis eredetivé teszi. A párbeszédek kifejezetten szellemesek, a főszereplő Emma Stone alakítása pedig csakis elismerést érdemel.
A mellékszereplők közül elsősorban a felnőttek érdemelnek külön említést, így a lány kedvenc tanárát játszó Thomas Haden Church és a nejét alakító Lisa Kudrow, mindenekelőtt pedig az Olive végtelenül liberális és jófej szüleinek szerepében lubickoló Stanley Tucci és Patricia Clarkson. Mindezen jellemzők miatt a Könnyű nőcske nem csupán a tizenéves korosztály érdeklődésére tarthat számot, hanem felnőttek is fogyaszthatják anélkül, hogy megfeküdné a gyomrukat.
Emma Stone intelligens, önironikusan bájos Olive-alakítását külön is ki kell emelni: csodálkoznék, ha ezek után nem lépne feljebb a sztársághoz vezető ranglétrán. Nélküle a film talán inkább erős közepes lenne, vérbeli komikaként azonban bőven rászolgál a vélhetően egyelőre nem túl magas gázsira.
Erkölcsi retró
Azért szóljunk néhány szót a film gyengeségeiről is. A legnagyobb kérdőjel a film alapjait érinti, ugyanis nehezen hihető, hogy 2010-ben ekkora általános felzúdulást vált ki kortársai körében, ha egy 17 éves lány elveszti a szüzességét. Ha ezen túlléptünk, akkor feltűnik, hogy a szerelmi szál meglehetősen vérszegényre sikeredett, köszönhetően a színtelen és unalmas hősszerelmesnek (Penn Badgley). A vallási fanatikus ellenlábas és cimborái a másik végletet képviselik: a belőlük kicsiholni szándékozott poénok túl harsányak és erőltetettek, így aztán a film legkevésbé vicces elemeit alkotják.
De minden jó, ha jó a vége, így zárásképpen még egy jó pont: Demi Moore is megkapja a magáét a főszereplésével készült skarlát betűs adaptáció cikizése révén. Összességében véve a Könnyű nőcske szórakoztató mivoltán túl remek látlelet a pletyka természetrajzáról az sms és az internet világában.
Kinek ajánljuk?
- Aki újra hinni szeretne a tinivígjáték műfajában.
- Aki kíváncsi egy igazán magával ragadó alakításra.
- Akit boldoggá tesz, ha a végén a jó elnyeri méltó jutalmát.
Kinek nem?
- Lindsay Lohan-rajongóknak.
- Hangsúlyos szerelmi szálra áhítozóknak.
- Vallási fanatikusoknak.
7/10
