Edelényi János "comeback"-filmje meseszerű roadmovie, egy erőltetett krimitörténetbe ágyazva.
Hatvanéves elsőfilmes
Edelényi János a hetvenes években végzett a Filmművészeti Főiskolán, egyszerre rendező és operatőr szakon. Állandó alkotótársa és legjobb barátja volt az elismert rendezőnek, Fehér Györgynek (Szenvedély, Szürkület): a közös filmjeikben egymást cserélgették a rendezői és operatőri posztokon. Ezek leginkább tévéfilmeket jelentettek (mivel a diploma után mindketten a Magyar Televíziónál helyezkedtek el), de emlékezetes tévéfilmeket: klasszikus drámák feldolgozásait például (II. Richárd, III. Richárd, Volpone). Edelényi János aztán az ország elhagyása mellett döntött, és bár a későbbiekben is dolgozott filmeken (ő jegyzi például A tékozló apa című Zsigmond Vilmos-film forgatókönyvét), mozifilmet azóta sem rendezett. Így fordulhatott elő, hogy az idei Szemlén az elsőfilmesek mezőnyébe került a nemzetközi koprodukcióban készült Príma Primavera című filmjével.
Kikinda felé
A film története egy bankrablással kezdődik, amely aztán minden bajok okozójává lesz: meghal ugyanis közben egy idős hölgy, a kissé együgyű gyermeke (aki igazából egy hatvan körüli férfi) pedig szemtanúvá válik. Így aztán az anyja halála után egyedül maradó, bolondos fickó egy szanatóriumba kerül, de a bankrabló megtalálja őt, és egy ukrán utcalányt felhasználva el akarja tenni láb alól. A lány azonban megkedveli hősünket, továbbá rájön, hogy ő maga is csupán terhelő bizonyíték a rosszfiú számára, így együtt szöknek meg, hogy aztán elrejtőzhessenek. A cél a nagymama vajdasági háza, Kiskikindán. Kérdés azonban, hogy amit ott találnak, az nem csupán a gyerekkorban rekedt férfi emlékeiben létezik-e.
Summa
A Príma Primaverában minden megvan ahhoz, hogy egy jó kis film váljon belőle. Van egy érdekes sztorija, benne kelet-európai sors, történelem, izgalmas karakterek, lehetőség a miliőrajzra, némi krimi, és az örökké hálás road movie dramaturgia esélye. Vannak jó színészei mindehhez, és van egy elsőrangú operatőre Máthé Tibor személyében. A Príma Primavera mégsem lett emlékezetes film, sőt körülbelül fél óra múlva már nem is emlékszik rá az ember. Nem rossz film, nem fáj, nem kínos (ezt az idei Szemlén sajnos már hozzá kell tenni egy film értékeléséhez), csak egyszerűen olyan semmilyen. Az érdekes történetet nagyon slendrián módon bontották ki a forgatókönyvben, számtalan helyen bele lehet kötni a cselekmény fordulataiba (miért hiszi el egy épeszű lány, hogy egy hatvanas férfi nagymamája még életben van? miért árulja el a rendőrség a férfi tartózkodási helyét a rosszfiúnak, amikor gyanakszanak rá?... stb.), vagy az olyan megoldásokba, mint hogy a főszereplő lány akcentussal és törve beszéli ugyan a magyart, mégis hihetetlen választékos szókincsű mondatokat adnak a szájába. A karakterek némelyike teljesen kidolgozatlan (nem számít kidolgozásnak az, ha a rosszfiú minden megjelenésekor egy mély bumm-bumm szól a hangfalakból), a miliőrajz helyett pedig mesét kapunk. Ami nem lenne baj, ha tényleg bevállalná a film, hogy mese, és elmenne a stilizáció felé. De nem: marad középen, a biztos langyosban, miként a képi megoldásai terén is. Pedig van benne érzelem, van benne humor, igazán kár érte. A film utáni sajtótájékoztatón a producer (pozitívumként) említette, hogy manapság már nem készülnek ilyesfajta filmek. Valóban nem, és talán nem véletlenül.
Kinek ajánljuk?
- A kelet-európai családtörténetekhez vonzódóknak.
Kinek nem?
- Annak, aki egy bűnügyi történetszáltól elvárja az izgalmat és a feszültséget.
5/10
