Hatalmas kérdőjelek horgadtak fel az emberben: milyen végeredménnyel kecsegtet vajon az 1992-es Abel Ferrara-film remake-je, amit egy veterán művészfilmes rendez, aki az utóbbi időben főként dokumentumfilmeket készített, és amelynek főszereplője egy valaha jobb napokat látott színész, aki azonban már évek óta csak rossz filmekben bénázik?
Újragombolás
Először is a Mocskos zsaru - New Orleans utcáin nem remake, hanem újragondolás. Sem a helyszín, sem a történet nem azonos, igaz, vannak egyező elemek, melyek nem elhanyagolhatóak. Ilyen természetesen a korrupt és drogfüggő zsaru, mint fő(anti)hős. A mostani film elsősorban ezt az alaptémát használta fel és bújtatta új köntösbe.
Terence McDonagh (Nicolas Cage) New Orleans-i nyomozó, akit hadnaggyá léptetnek elő, mert a Katrina hurrikán idején saját testi épsége kockáztatásával mentette meg egy rab életét. Sajnos az akcióban szerzett hátsérülése nem gyógyítható, a folyamatos fájdalom csak gyógyszerek segítségével elviselhető. Ez pedig lavinát indít el: a mintazsaruból gyógyszer- és drogfüggő lesz, aki nem riad vissza sem a korrupciótól, sem a zsarolástól, sem a szerencsejáték-adósságoktól, sem pedig a bűnözőkkel való lepaktálástól, hogy anyaghoz, illetve az ahhoz szükséges pénzhez jusson. Mindeközben egy szenegáli család lemészárlása ügyében kell nyomoznia, és arra is ügyelnie kell, hogy felettesei elől eltitkolja függőségét és piszkos ügyeit. Ha ez még nem lenne elég, prostituált barátnője (Eva Mendes) zűrös kuncsaftjai sem könnyítik meg az életét.
Felfrissített film noir
Werner Herzog filmje többrétegű. Amellett, hogy vérbeli bűnügyi filmet kapunk, azt is nyomon kísérhetjük, miként fokozódik a nyomozó zavartsága és egzaltáltsága, és miképp sodródik az őrület határára. A rendező McDonagh bizarr hallucinációin keresztül groteszk szemszögből közelít a függőségek okozta delírium és a halál kérdéseihez. Emiatt, és egyéb szellemes momentumok miatt tulajdonképpen egy fekete komédiával is dolgunk van. És persze ne feledkezzünk meg a nem éppen hagyományos szerelmi szálról sem. Mindezen rétegek olyan szerencsés elegyet alkotnak, hogy a végeredményt akár újfajta film noir-nak is nevezhetjük. Ahol a jófiúk korántsem annyira jók és patyolattiszták, a nyomasztóan sötét hangulat helyett pedig vérgőztől és szenvedélyektől ugyan túlfűtött, mégis napfényes miliő tárul elénk.
A természeti csapás után még csak éledező, kissé kaotikus nagyváros remek kulisszát szolgáltat ahhoz, hogy McDonagh démonjai előmásszanak és erőre kapjanak, mégis rejtve maradjanak. A dolgok azonban sohasem feketék vagy fehérek. Miután a jófiúból rosszfiú lesz, kiderül, hogy mégiscsak egész jó, sőt jobb, mint például kollégája (Val Kilmer), akinek azonban a hétköznapi átlagemberség álarca mögé sikerül rejtenie romlottságát.
Minden jó, ha jó a vége
A film befejezése sajátos fricska a hollywoodi álomgyári happy endeknek: amikor már minden reménytelenül összekuszálódott, egyszer csak csodálatos módon jóra fordulnak a dolgok. Először azt hisszük, mindez csupán a hadnagy hallucinációs vágyálma - de nem.
A mocskos zsaru szerepében Nicolas Cage újra régi fényében ragyog. Érdekes, hogy mindig akkor a legjobb, ha egzaltált és eszelős (Ál/Arc), vagy szenvedélyfüggő (Las Vegas, végállomás) figurát játszik. Itt most egyszerre mindkettőre módja nyílt, meg is hálálta a bizalmat.
Kinek ajánljuk?
- Aki egyszerre szereti a feketét és a fehéret, a sósat és az édeset.
- Aki aggódott Nicolas Cage karrierje miatt.
- Eva Mendes idomai iránt érdeklődőknek.
Kinek nem?
- Akit zavar a műfaji eklektika.
- Val Kilmer-rajongóknak: kedvencük keveset szerepel a filmben, ráadásul meghízott.
- Akinek ellenére van, ha egy film nyomokban alligátorokat, iguánákat és cápákat tartalmaz.
8/10
