Én nem laknék olyan bazinagy kastélyban, ahol túl nagy a belmagasság, rengeteg a fűtendő szoba, akkora az étkező, hogy nem hallom, mit mond az asztal másik végén ülő, szigetelésre szorul mind a 700 ablak és akkor a takarításról, a tetőn tátongó lyukról és a bosszúszomjas szellemekről nem is beszéltünk.
Szép dolog, ha valaki ismer, szeret és tisztel egy műfajt, és szeretné azt maga is a tökélyre vinni, és egyik kedvenc hollywoodi-mexikói rendezőnk Guillermo Del Toro így van a gótikus horrorral, ami ugyebár nem az a kifejezetten új műfaj irodalmi, de még filmes téren sem. Egy ilyen filmben szépen öltözött emberek sóhajtoznak és bolyonganak egy véres titkokat rejtő ódon kastélyban, hogy rájöjjenek, hogy a múlt elől nincs menekvés, és csak a szerelem ereje segíthet, de az se túl sokat. És mit tesz isten, a Bíborhegy is pont erről szól. Hőse egy kedves, okos, ám naiv amerikai lány, aki beleszeret egy sima modorú angol arisztokratába – bár pár perccel korábban épp azokat gúnyolta ki, akik elájulnak a grófi cím hallatán. Az ifjú pár a leányzó gazdag atyjának gyanúsan gyors halála után a férj isten háta mögötti, düledező kastélyába költőzik, és velük tart a férfi nővére is, aki eddig is mindenhová elkísérte testvérét.
Az elejétől fogva tudjuk, mi fog történni, mit akarnak a baljós mosolyú testvérek tudjuk, miért állnak olyan közel egymáshoz, mit rejthet a pince, és mitől köhög az ifjú ara, mert nem a penésztől. Ez nem lenne baj, ezek a műfaj elengedhetetlen elemei, megkerülhetetlen toposzai, ahogy egy Bond-filmben is tudjuk, mit akarhat a csinós nő a 007-estől. A baj, az, hogy egyrészt semmi mást nem kapunk, mint ami gyakorlatilag kötelező gyakorlat, másrészt elég sokáig tart, mire eljutunk a túlságosan kiszámítható véghez. Nem jó, ha a néző mocorog a székében. A film első, Amerikában játszódó fele ehhez képest még izgalmas, de amikor átérünk a düledező és egy mindent beszennyező agyagbányára épült kastélyba, már mintha egy műfajparódiát látnánk. Ez azért fájó, mert látszik, hogy del Torro és csapata hihetetlen energiákat és figyelmet ölt a díszletek felépítésébe, és persze, szép lett meg olyan gótikus, de egy percig sem ijesztő – márpedig az ilyen részletek voltak mindig is a mexikói rendező védjegyei. A csodás A Faun labirintusa elvarázsolt lényei és díszletei egyszerre voltak lebilincselően mesebeliek és ijesztőek, a Bíborhegy szellemei és szörnyei egyszerűen olcsók, rossz ütemben lépnek a képbe, és főleg nem félelmetesek. 
Ehhez képest hiába piheg sokat Mia Wasikowska, feleslegesen komoly és elszánt Jessica Chastain és a mindig jó Tom Hiddleston felvont szemöldöke sem megható, mert nem működik maga a rendező által túlságosan is tisztelt, de kihalófélben lévő műfaj. A patina sajnos nem ugyanaz, mint a rozsda.
Pontozás: 10/6
Kinek ajánljuk? A fodros, suhogó ruhák kedvelőinek, a kissé zsúfolt lakásbelsők rajongóinak, régiségkereskedőknek és Guillermo Del Toro azon rajongóinak, akik nem a legnagyobb elvárásokkal rendelkeznek. A 18-as korhatárkarika viszont nem feltétlen indokolt: nem annyira rémisztő ez a film, és ha meg is ijedünk benne, az inkább a hangtechnikus, mint a történet érdeme – csupán egy tényleg véres jelenet akad, a hullák és szellemek pedig, sajnos, ahogy azt említettük, nem sikerültek igazán élethűre. Akarom mondani, halálhűre.
