Esti Kornél, Kosztolányi Dezső "testvére és ellentéte" nem igazán vászonra kívánkozó mozihős. Az író legszemélyesebb vallomásai közé sorolható elbeszélésfüzérben ugyanis nem a mozgalmas akciók, fordulatos események, izgalmas kalandok érdekesek, hanem a belső világ, a gondolatok csapongása, a megállított pillanat, a számadás múltról és jelenről: az elröppenő élet szépségei.
Pacskovszky József, a fiatal nemzedék tehetséges képviselője (A Sellő félig a habokból című rövid játékkal mutatkozott be a széles, azazhogy nagyon is szűk nyilvánosság előtt) tudatosan választotta forrásnak az Esti Kornél-elbeszéléseket. Nem a sztori mozzanatait, hanem a hős alapélményét és meditációit.
Koncepciójáról így nyilatkozott a Filmvilág munkatársának: "...akkor érdemes valamit csinálni, ha az ember sejti már mondandójához a megfelelő formát. Jelen estben ez Kosztolányi Dezső Esti Kornélja volt. Az emberben összegyűlnek azok az érzetek, érzelmek, amelyeket a film által akar kifejezni. Tehát valami érzetátadásról van szó. Ezt kell konkrétan megfogalmazni képekben, mondatokban, és első filmmé érlelni. Amikor eljutottam oda, hogy adaptáljam Kosztolányit, már régen nem azzal foglalkoztam, hogy ez lesz az első filmem. Tudtam, hogy vissza akarok nyúlni a Meličs-féle hagyományokig..." A szellemi rokonság literatúránk klasszikusa és a pályakezdő filmes között ilyenformán nyilvánvaló. Az adaptáció kifejezést viszont ­ egyáltalán nem vitatva az elképzelést ­ idézőjelbe tenném. Ha ugyanis van ebben a rokonszenvesen karakterisztikus alkotásban érték ­ márpedig bőséggel akad, mint arról alább szólok ­, az éppen a szuverén látásmódnak, a szövegtől való elszakadásnak, a filmes kifejező eszközök felfedező igényű alkalmazásának köszönhető. Pacskovszkynak ­ egyébként be is vallja az idézett beszélgetésben ­ kapóra jött Kosztolányi világszemlélete, habitusa, játékba való menekülése, ironikus látásmódja, sőt elégedetlensége. Így aztán a kérdés csak részben jogos, hogy egy bebocsáttatásért jelentkező fiatal rendező miért nem az őt körülvevő valóságról, mai lázainkról, a társadalmi lét nyomasztó ellentmondásairól forgat filmet, s miféle indíttatásra menekül egy elsüllyedt kor miliőjéhez? Az Esti Kornél csodálatos utazása ­ személyes tükör. Ígéretes művészjelölt tárulkozik fel benne, aki fogékony a harmóniákra, szigorú erkölcsi elvek szerint él, szereti megmérni gondolatait és tetteit, egészséges önostorozó s szívesen járja be a játékos fantázia birodalmát.
Az elrendező elv és forma a mozgókép jól bevált, bár elementárisan eredetinek nem nevezhető mítoszát, az Utazás élményét idézi. Esti Kornél, a beérkezett író felolvasóestre indul külföldre. Közben megidézi harminc esztendővel korábbi énjét, reményeit, elhatározásait, emberi viszonylatait. Az időjáték, a személyiség megkettőződése ­ a forgatókönyvet Matuz János készítette a rendezővel közösen ­ kitűnő lehetőséget kínál a szerzőknek ahhoz, hogy az eltűnt esztendők nyomába eredjenek s felvillantsák a változásokat. Élnek is vele. A korok lelke és a jellem mozgása egyaránt feltárul a jelenetekben. Beszédesek a tekintetek és mosolyok, a sóhajok és ámulások, a szem csüggedt sugarának keresése és a narcisztikus tetszelgés. Filozofikus igényű a visszapillantás, nosztalgikus bájjal átitatott az emlékidézés, a szituációk refrénje. A "film a filmben"-betét stílusbravúr.
Az Esti Kornél csodálatos utazása egyszerre játékos és mélyértelmű dráma. A homo ludens sziporkái éppúgy megtalálhatók benne, akárcsak a bús férfi panaszai. A játékosan csengő-bongó rímek megférnek a tudat eltitkolt régióinak feltérképezésével. Pacskovszky József könnyedén szövi a laza cselekmény szálait, pedig elég szerény a történésmuníció. Mértéktartó eleganciával jellemez karaktereket, kapcsolatokat, helyszíneket, tárgyakat. Stílusegységet teremt. Egészséges a humorérzéke. Beszélteti a kontrasztokat. Nagy figyelmet fordít a részletekre. Talán egy vonatkozásban lehetne fegyelmezettebb: a vizualitás és verbalitás egyensúlyának megtervezésében.
Az operatőri munka igazi remeklés.
Gózon Franciscónak nem kis része van abban, hogy a látvány logikája és varázslata megteremtődik a vásznon. A színdramaturgia kidolgozottsága káprázatos.
Victor Máté hangulatos zenével festi alá az intellektuális kalandokat. Máté Gábor ideális Esti Kornél: tűnődő és rezignált, okos és visszafogott, vágyakozó és lemondó. Erdély Mátyás Kosztolányi fiatalkori alteregójaként üde jelenség.
Könnyed természetesség sugárzik lényéből. A színészi együttes többi tagja szintén illúziókeltően alakítja szerepét.
Kosztolányi Dezsőnek határozottan szerencséje van a filmmel. Az Édes Anna, a Pacsirta és az Aranysárkány, a tegnap mestereinek míves tolmácsolásai után ­ mellesleg apály idején, amikor a nézők szinte teljesen elidegenedtek a hazai produktumoktól ­ az Esti Kornél is szuggesztív látomásban született újjá.
Mostantól édestestvére van a Szindbádnak.