Amikor 1998 májusában Roland Emmerich rászabadította az amerikai mozilátogatókra Godzillát, egy hónapra rá Michael Bay megpöckölte az óriásgyík orrát az Armageddon című filmjében elrejtett apró geggel. Talán az sem volt véletlen, hogy Bruce Willis és redneck hőskülönítménye épp egy olyan aszteroida ellen vette fel a harcot az emberiség védelmében, amelynek rokona hajdan a dinoszauruszok kipusztulását okozta. 2014 májusában az isteni hüllő ismét Amerikában pusztít, júniusban viszont már Michael Bay legújabb Transformers-mozijának hatalmas robotdinói köpnek üzemanyagot 3D-s szemüvegeinkre, finoman jelezve Godzillának, hogy bekaphatja.

A kritikusi körökben csupán a mozi antikrisztusaként ismert direktor ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Az első részre való felkéréskor ugyan még nem igazán fűlött a foga a robotokhoz, a Paramount stúdiófőnökei mégis elhitették vele, hogy ő a legalkalmasabb rá, hogy a Hasbro alakváltó akciófiguráit a vászonra álmodja. A mozi executive producereként működő Spielbergből ennek hatására újra előtört a nosztalgia, és gyakorlatilag elkészíttette Michael Bay-jel saját coming-of-age mozijának, az E.T. – A földönkívülinek felturbózott, mechanikus változatát. Az évek során aztán a széria főszereplője,

Sam Witwicky leérettségizett, diplomát szerzett, munkanélküliként küszködött a gazdasági válsággal oldalán éppen aktuális cicababájával, közben pedig háromszor megmentette a világot is,

és kapott kitüntetést „Obi”-tól. Bay pedig 2011-re trilógiává duzzasztotta a franchise-ot, megteremtve így a Z-generáció Star Warsát.

Lucas és Spielberg kiskedvence a tőle igen szokatlan Sun Gym-bandás kiruccanása, a Pain & Gain után most visszatért Optimusékhoz, hogy rebootolva saját szériáját, újult erővel ismét harcba indítsa őket. Ráadásul Spielberg is örülhetett, hiszen a film első felében lestrapált Optimus fővezér már nem csupán márkajelzésében, de küllemében is kísértetiesen hasonlít a Párbaj fenyegető kamionjára.

Bay ezúttal is próbált ismerős arcokat toborozni maga köré. Habár a teljes szereplőgárda lecserélődött, és a harmadik rész óta a két főforgatókönyvíró, Roberto Orci és Alex Kurtzman sem volt hajlandó a nevét adni a projekthez, a második résznél becsatlakozó és a Transformers-univerzum állítólag minden rejtélyét ismerő Ehren Kruger mégis Bay mellett maradt. Akárcsak a rendező A sziget című filmje óta állandó zeneszerzőjeként számon tartott Steve Jablonsky, hogy Hans Zimmer legutóbbi pókemberes próbálkozásának mintájára most ő is kicsit belemixeljen a score-ba.

A sztori befogadásához most sem kell diploma.

Három évvel járunk a legutóbbi rész Chicago-i ütközete után, ahol Optimus fővezér eposzi hősökhöz méltó helytállással szó szerint félkézzel tépte le az ádáz álca-hadvezér, Megatron fejét, majd Őrszemmel is végezve, megmentette a Földet a Cybertron-apokalipszistől. Az emberek azonban továbbra sem tanultak hibáikból. Egy titkos CIA-csoport hamarosan vadászni kezd a köztünk élő autobotokra, hogy végleg megtisztítsák a bolygót az idegen lényektől. Itt kerül a képbe Cade Yeager (Mark Wahlberg), az álmai megvalósításán rendületlenül fáradozó texasi apafigura, aki aprópénzért megvásárol egy ócska, rozsdás kamiont, nem is sejtve, hogy ezzel élete legalább akkora fordulatot vesz, mint egykor Samé, amikor azért könyörgött apjánál, hogy az ütött-kopott Chevrolet Camarot-t vegye meg neki a használtautó-kereskedésben.

Bay pedig a jórészt naplementében előadott családi nagymonológok után sorra előcitálja formanyelvi védjegyeit is. Dinamikus kamerakezelés, gyorsmontázs, markáns premier plánok, alulról vett kocsiból kiszállás és megannyi helikopteres felvétel teszi minél látványosabbá a közel három órányi, lassításokat sem nélkülöző, tömény CGI-orgiát.

Közben persze röpködnek a sziporkázó egysorosok, az amerikai társadalomra tett rejtett célzások, és a végén mindenki egy tévés tehetségkutató műsor döntőjét megszégyenítő ölelkezésben tör ki,

miközben Optimus fővezér David Caruso-féle közhelyes bölcsességekkel lát el minket. Ráadásul Bay immár harmadszorra írja át az emberiség történelmét a franchise-on belül, ennek köszönhetően pedig még az őskor is feltámad, igaz csupán mechanikus páncélötvözetben.

Michael Bay valószínűleg soha nem élte még ki ennyire magát. Ugyanis a világ első IMAX 3D digitális kamerával készített filmjében a rengeteg akciószekvencia és az „ezernyi gonosz erő a maroknyi hős ellen”-metódus kereszttüzében szinte észre sem vesszük, hogy a szerethetően csetlő-botló Shia LaBeoufot Marky Mark váltja, John Turturro helyett Stanley Tucci humorizál, vagy hogy éppen Nicola Peltz az aktuális szexbomba. Ahogy nem érdekel senkit a Linkin Park Imagine Dragons-csere sem.

Amikor ugyanis Űrdongó Toldi Miklóst megszégyenítő módon egymás után bánik el Vesztegzár két robothiénájával,

majd a másodperc töredéke alatt veti magát a mélybe egy űrhajóról (természetesen lassított felvételben), hogy még időben elkapja a levegőben zuhanó három főhőst, eltekintünk a végtelenül leegyszerűsített karakterektől, a sablonos jellemfejlődéstől, a sokszor már nevetségesen kínos robot-beszólásoktól, vagy a nem túl eredeti alapsztoritól. Egyszerűen csak részesei akarunk lenni a nyár dübörgő blockbusterének, újra egy gimis srác fejével akarunk gondolkodni, akit csak a vajas popcorn, a mellette ülő haverok és a film akciójelenetei érdekelnek. Élvezzük, hogy a gladiátorharcot tűzijáték koronázza a naplemente után.