Úgy tűnik, megint divatossá válnak a történelmi díszletek közt játszódó kosztümös filmek, a franciáknál pedig eddig is nagy hagyományai voltak az elsősorban a XVIII. században játszódó rizsporos komédiáknak. Na ja, hiszen ekkor volt az ő nagy forradalmuk, ami a mai napig táplálja némileg túláradó nemzeti büszkeségüket. Ennek az egyébként valóban fontos történelmi eseménynek szolgált ideológiai támaszul a Diderot és társai által szerkesztett Nagy Enciklopédia, amely a katolikus egyház dogmái által gúzsba kötött szellem felszabadítását, az egyetemes tudományhoz való korlátlan hozzáférést tűzte ki célul. Az egyház persze minden tőle telhető eszközzel, jól fizetett besúgókkal, a katonaság fegyveres erejére támaszkodva üldözte Diderot-t, D'Alembert-t, Helvetiust, vagyis az enciklopédistákat. A lobogó hajú és lobogó szellemiségű fiatal filozófusok illegalitásban, a velük rokonszenvező nemesek vidéki kastélyaiban elrejtett titkos nyomdákban alkották meg fejezetről fejezetre az Enciklopédiát. E földalatti időszakba kalauzol el minket A vágy forradalma című új francia komédia.
Egy bájos vidéki kastély történetünk színhelye, ahol a házi kápolnában (sic!) kialakított nyomdában készül a felszabadító nagy mű. Diderot és barátai a szellemi munka mellett nem vetik meg a testi örömöket sem, ebben egyenrangú társaik a kastély gazdái. Féktelen nyalakodás folyik némi költészettel és zenével, és könnyed vadászattal körítve. Egyszer csak betoppan egy görögös szépségű, szellemes és buja festőnő, Mme Therbouche, akinek minden vágya, hogy Diderot modellt álljon neki, mégpedig meztelenül. Az érzéki örömöket igencsak kedvelő fiatal filozófus rövid győzködés után kötélnek áll, ám a szép festőnő előtt felmeredő vágyát titkolni nem tudja. A kéjvágyó Diderot-nak ellenálló festőnő elérni látszik valódi célját, titkokat csal ki az Enciklopédiáról, amiket tovább kellene adnia megbízóinak, az egyháznak. De mint oly sokszor, a szerelem közbeszól. Ráadásul a kastélyban szaglászik egy távoli rokon bíboros is, szintén élénk érdeklődést mutatva szabados filozófusunk tevékenysége iránt.
A film fiatal rendezője, Gabriel Aghion helyenként szabadszájú szellemességgel mutatja be a felvilágosodás első nagy műve születésének körülményeit, illetve alkotóit. Vágyakozva nézhetjük a nyalakodás és ínyenckedés barokkos pompával bemutatott képeit. A körítésként alkalmazott techno(!)-zene azonban idegesítő egy kissé. Nem értem, miért kell mindenhol ennek a tipikusan XX.századi zenének szólnia, főleg egy felvilágosodás-kori történet aláfestéseként, de hát lelke rajta a rendezőnek! Nagyobb hibának tartom a Diderot-t alakító Vincent Pérez játszatását. Egy tökéletesen üres, szépelgő bájgúnárként mutatja be a filozófust, akinek szexuális túlfűtöttségét férfiasság hiányában egyszerűen nem hiszem el. Fanny Ardant hitelesen, éretten formálja a kétszínű festőnőt, a bíborost alakító Michel Serrault alakítása pedig egyenesen kiváló, így megöregedve is bizonyítja, milyen nagy színész is ő. Emlékszünk még az Őrült nők ketrecére?
A problémák ellenére, mégis egy helyenként sziporkázó komédiát láthatunk, amely egyszerre jókedvre derít, és talán még olvasásra is csábít. Elővehetjük mondjuk Diderot valamely művét... Szóval barátim, vive la revolution!
