Mondjuk, a horror műfajában ihletszerzés ürügyén kézenfekvő felütni a Szent Bibliát, amely önmaga specifikumaiból adódóan telistele van természetfölötti dolgokkal, történésekkel, amelyek mint tudjuk, akár melegágyai is lehetnek egy jó kis ijesztgetős történetnek. Volt már ilyen bibliai ihletésű horror, jó sok, hogy hirtelenjében csak két klasszikust említsek: az Ördögűzőt és az Óment. Mindkettő a Jóisten által a Paradicsomból kiűzött bukott angyal (Lucifer) valamiféle elképzelt reinkarnációjával foglalkozik, rendszeresen utalgatva a Biblia idevonatkozó, az Antikrisztus eljövetelével foglalkozó passzusaira.

A tíz csapás szintén e témában utazik, bár egy kicsit megkavarja a lapokat. A bibliai tíz csapás, miszerint vérré válnak a folyók, döglenek a halak, békák, tetvek, vadállatok, dögvész, fekélyek, sötétség, sáskajárás, jégeső, s végül minden elsőszülött ember, állat halála (2Móz 7-12.) a Szent Könyv nem a Sátánhoz köti, hanem éppen ellenkezőleg, ezzel maga a Jóisten büntette a fáraót, tehát a Jó a Rosszat, mert az nem úgy viszonyult a Isten szövetségeséhez (Mózeshez, és az ő népéhez), mint az elvárható lenne. A tíz csapás című film azonban más leosztást játszik meg: a kiűzött angyal eltanulta Isten trükkjét, és ő is felhasználja eme bibliai kényszerítőeszközöket hatalmának fenntartása érdekében, a helyszín a modern Ígéret földje: Amerika. És akik elszenvedik: az istenfélő amerikai nép.

A film elején, amikor az ifjú és szép, hajdani misszionáriusból hivatásos csodaleleplezővé vált Katherine megérkezik a tett(ek) színhelyére, a Dél-Louisianai mocsár kellős közepén fekvő, ám ennek ellenére a kezdetben békésnek tűnő városkába, az első fenyegető jel a templom bejárata mellett látható, szabad fordításban: A Mi Urunk gyengéd! (De azért ne cseszegesd!) Szinte tapintható a már egészségtelenül bigott vallásosság, persze, hogy itt üti fel legmagasabbra a fejét a babona. Hatás-ellenhatás törvénye, mint a fizikában. Katherine, akit az Oscar-tulajdonos Hilary Swank alakít, állandó segítőjével, a Bronx legsötétebb kerületeiből származó Douggal (Idris Elba) a helyi, kezdetben szimpatikus polgármester (David Morrisey) kalauzolásával kezdetben egy fura környezetszennyezési ügyben kezd nyomozni, miszerint a városka melletti folyó vize vörös lett. Elejtett szavak szólnak valami gyanús halálesetről, meg fura szektáról, a tudományosan cinikus páros csak akkor kezdi a kutatást komolyan venni, amikor a labor kimutatja: a folyó vize emberi vér!

Ekkor aztán beindul a csapás csapás hátán, hiszen horror-filmet nézünk. Kezdetben persze lehetne ez a mozi valamiféle a Dél-Louisianai mocsárvilágát bemutató természetfilm is, hiszen megejtő szépségű mozgó és álló képeket láthatunk a helyi flóráról és faunáról, de Peter Levy a film későbbi, horror fázisában is magasan az átlag fölötti minőségű, esztétikus képeket alkotott. Elsősorban ő munkája menti meg e filmet attól, hogy a cikk első állítása, miszerint ez a film maga a tizenegyedik csapás, igaz legyen. A film sztorija a bibliai ihletésű témáját tekintve sem túlságosan vastag, a látványos tálalást, a tagadhatatlanul bájos Oscar-díjas sztárt és a mellékszerepben feltűnő, kiváló Stephen Reát, valamint a Dél-Louisianai láp sajátságos és egyedülálló atmoszféráját nem számítva egy szimpla sátánista szektás filmet látunk, mint már oly sokat, ezelőtt. A dramaturgiája túlságosan sablonos, a cselekmény fordulópontjai kiszámíthatóak, s bár a horror műfaji sajátosságai kőbevésettek, azért némi hangsúly tologatással, egy ennél eredetibb sztorival azért lehetne mit keresni még ebben a meglehetősen telített mezőnyben is.

A Robert Zemeckis (tán ő erőltette az elsőrangú látványt?) és társai által produkált filmnek sajátságos és tragikus, de mi tagadás, témába illő marketinget szolgáltatott a forgatás idején pusztító, éppen e vidéket romba döntő Katrina-hurrikán. Ennek kapcsán érdekes elméletek születhetnek a meghökkentő névegyezésből: Katrina, mint hurrikán és Katherine, mint a film főszereplője... Eme körítéssel, az elképzelt utóéletével válhat igazán izgalmassá a film.