Zseniális szójáték, nem vitás. Kár, hogy a film a hip-hopról szól.
Kellemetlen, ha egy színészt olyan könnyen össze lehet téveszteni mással, mint Julia Stilest a másik szőke tinisztárral, Kirsten Dunsttal. A két szőke lány nem csak külsőben, hanem szerepeiben is rendkívül hasonlít egymásra, ezért bocsánatos bűn, ha a néző összekeveri őket. Én persze kapásból összekevertem őket, amit a Hajrá, csajok! rettenettel tudok megmagyarázni, melyben Kirsten Dunst vitte sikerre a pompomos lányok keserű sorsát.
A Szívem érted RAPesben azonban Julia Stiles tárja fel tánctudásával a mai generáció mindennapi gondjait, melyekből jóval több akad az indokoltnál. Az örök kérdések: hol a helyem, ki vagyok, melyik a helyes út, és a múlttól való elszakadás, mind felvetődik, ám sem a rendező, sem pedig a forgatókönyvíró nem gondolta komolyan, hogy erre választ is ad.
De hogy ez ne tűnjön fel a nézőnek, egy szerelmi szállal elterelik a figyelmet, amely azonban szintén csak a problémákat gyártja, hiszen egy fekete fiú és egy szőke lány kapcsolatát a gettóban nem szokás természetes kapcsolatként kezelni. És hogy erre se kelljen megoldást találni, az egészből gyorsan zenés-táncos filmet kerekítenek, látványos koreográfiával összegyúrják a balettot a hip-hoppal, ami nagyszerűen szimbolizálhatná a művészet csúcsának és aljának egymásra találását.
A sok elképzelés végeredménye azonban egy ide-oda kapkodó film lett, amelyben sem értékelhető jellemek, sem hitelesség nincsen. Élvezetnek csupán a zene marad, melyet meglepő igényességgel válogattak össze. Olyannyira, hogy még azoknak is kellemes élmény marad, akik ezt a műfajt a hazai fiúcsapatok prezentálásában voltak kénytelenek megismerni és elszenvedni.
