zene: Geoff Zanelli
vezényel: Alastair King
kiadás éve: 2015
kiadó: La-La Land Records
játékidő: 65:05
A Skorpiókirályként is ismert akkád harcos, Mathayus a Stephen Sommers által rendezett A múmia visszatérben tűnt fel először, ezt követően pedig a Universal illetékesei úgy ítélték meg, hogy hősük önálló moziban is képes lenne helytállni, így a karaktert megformáló Dwayne Johnson A Skorpiókirály révén aláírhatta első blockbuster-főszerepéről szóló szerződését. Az elképzelés azonban csúfos bukásba torkollott, a stúdió pedig nem finanszírozott újabb nagyszabású alkotásokat, kisebbeket azonban igen - immáron Johnson nélkül, aki közben nemcsak WWF-pankrátorként, hanem színészként is befutott. 2015-re e kalandok tetralógiává dagadtak, idén februárban került ugyanis bemutatásra A Skorpiókirály 4: Harc a hatalomért, melyben a címszereplőt a harmadik részben megismert Victor Webster alakítja, s olyan, mára már teljesen háttérbe szorult színészekkel egyetemben lépett kamera elé, mint Rutger Hauer, Don The Dragon' Wilson, Michael Biehn vagy az egykoron Herkulesként és Hulkként igazságot osztó Lou Ferrigno.
A karakter-mozik első felvonásához John Debney szállított dallamokat, majd Klaus Badelt következett a sorban (A Skorpiókirály 2. - Harcos születik), aki után Trevor Morris vehette át a stafétát (A Skorpiókirály 3. - Harc a megváltásért), negyedjére pedig Geoff Zanelli veselkedhetett neki a feladatnak - röviden összefoglalva: mióta e projekt lekerült a vászonról, a Remote Control Productions kötelékébe tartozó komponisták között pattog a labda. "Fantasyken nevelkedtem. Az ilyen típusú alkotások gyermekkoromban élték fénykorukat, így amikor nekiálltam A Skorpiókirály 4: Harc a hatalomért score-jának, előtörtek ifjúságom emlékei, és egy hétvége alatt megnéztem a Titánok harcát, a Conan, a barbárt, A vadak urát, A sárkányölőt, a Willow-t, A sötét kristályt, valamint A herceg menyasszonyát... ihletet kaptam" - mesélte Zanelli, aki e folyam esetében az egyetlen olyan szerző Debney mellett, kinek muzsikája CD-n is elérhető.
A Skorpiókirály 4: Harc a hatalomért pontosan olyan lett, amilyet az ilyen típusú folytatásoktól várni lehet: már az előzetese is azt sugallja, hogy csak abban az esetben ugorjunk neki, ha rendkívül sok szabadidővel rendelkezünk, de még nem kívánunk az Asylum-termékek terepére lépni. Kísérete azonban némiképp felülkerekedik a látványon, s bár a megjelenés előtt elérhetővé vált hangminták jóval pozitívabb végeredményt sejtettek, az mindenképpen Zanelli javára írható, hogy lényegesen komolyabban vette a projektet, mint amennyire kellett / tehette volna. A szerző kiegészítő komponistaként maga mellé vette Phill Bouchert is, akivel ezt megelőzően olyan moziknál működött együtt, mint az Erősebb a szavaknál, a Timothy Green különös élete és A Kennedy gyilkosság című drámák vagy a Rango, A magányos lovas és A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken blockbusterek, ahol mindketten Hans Zimmer keze alá dolgoztak.
A korong kellően ígéretesen indul a "The Battle for the Urn of Kings"-nek köszönhetően: megismerhetjük a Zanelli-féle etnikus hangulatot, valamint a score gerincét képező kaland- és akciódallamokat, melyek közül a lazább hangvételű megoldás déjá vu érzést kelt, mivel szerzője ahhoz hasonló megoldásokkal operál, amilyennel Zimmer Jack Sparrow karaktertémájánál. A dinamikusabb részek kemény vonós- és rezestámogatásba, valamint elektromosgitár-játékba (mely utóbbi az "I'm Not Your Friend"-ben kerül igazán előtérbe) torkollnak, ami remekül tükrözi az akkád harcos természetét, erejét. Mindez azonban a képsorokkal egyetemben cseppet sem emlékezetes: a gyenge díszlet, a csapnivaló dramaturgia és a sablonos színészi alakítások elnyomják a dallamok nyújtotta élményt - hasonló a helyzet az olyan, szintén remek trackek esetében is, mint a "We Haven't Eaten Dinner Yet", a "The Second Time's the Charm" vagy a "The Crown". Az akciódús percekből olyan trackek zökkentenek ki, mint a feszültséget és mágiát egyaránt sugalló "The Golden Key", a Mathayus témáját lágy szólamként prezentáló "Destiny", vagy az ütősökre, huhogásra és kántálásra épülő "Creeping Death", mely dzsungeljelenethez éppúgy tökéletesen passzolna, mint egy áldozatbemutatásról szóló szertartáshoz. Az album végi "King and Queen"-nek szintén érdemes időt szentelni, mivel a régi idők kalandfilmjeinek muzikális világát idézi meg, ugyanakkor a mű egésze nem nevezhető változatosnak, így a kiemelt tételeken kívüli daraboknak köszönhetően a La-La Land Records korongja helyenként ellaposodik - mindez rövidebb játékidővel elkerülhető lett volna.
Geoff Zanelli munkája a produkcióhoz képest kiváló, ugyanakkor az üresjáratok miatt egy erős közepesnél nem nyújt jobb élményt. A hallottak fényében azonban minden zokszó nélkül rá lehetne bízni egy jó kalandzenét a szerzőre, mert számos tétel sejteti, hogy alkotója komolyabb költségvetéssel és háttérrel jobb teljesítményt nyújtana. Az persze nézőpont kérdése, hogy A Skorpiókirály 4: Harc a hatalomért score-jában hallható, a régi Zimmer-iskola védjegyeivé vált megoldások mennyire passzolnak manapság egy ilyen stílusú mozihoz, de engem ezek korántsem zavartak annyira, mint a Sparrow-téma újragondolása.
