A Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánc tagozatán végzett 1993-ban, ahol Uhrik Dóra volt a mestere. Vele ismerte meg a színházat. Több előadásban is statisztált és játszott egy kis szerepet a Pécsi Nemzeti Színházban. Érettségi után több évig nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Így egy évet az egyik budapesti színházban volt stúdiós, majd két éven át a Miskolci Nemzeti Színházban színitanodás és rendezőasszisztens. Táncolt balettban, operettelőadásban, játszott gyerekdarabban és drámában. Végül 1996 tavaszán vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2000 nyarán végzett, azóta Melkvi Bea a Pécsi Nemzeti Színház tagja.


- Két olyan "adottsággal" is rendelkezel, amely hátrány szokott lenni, egyfelől pályakezdő vagy, akiknek manapság nem könnyű az életük a színi pályán, másfelől ráadásul vidéki társulatban dolgozol.

- Régen évtizedeken át az volt a vezérelv a Színház és Filmművészeti Egyetemen, hogy a végzősöknek vidéki társulatokban kell kezdeniük. Nem akarták elhitetni a fiatalokkal, hogy egy budapesti társulat a világ tetejét jelenti. Ezen semmi sem múlik. Pályakezdőnek lenni valóban nem könnyű mostanában.

- De miért, kevés a fizetés?

- Nem ez az első, amit említenék. Egy szerencsétlen, hányatott fészekaljából kerültem ki a pályára. Nem is jó a fészekalja szó, hiszen nem volt "apánk". Senki nem ismert bennünket. Azt mondták nekünk az egyetemen, hogy a vizsgák nem arra valók, hogy nézzék őket. Ezért nem is jött hozzánk senki. Úgy kellett elszerződnünk és elkezdenünk a pályát, hogy egy kezem meg tudtam volna számolni, kik ismertek bennünket. Ez az egyik oka, ami miatt nehéz pályakezdőnek lenni.

- De az újságok címlapjai tele vannak ifjú színésznőkkel és színészekkel!

- A magyar színházi és filmes világból hiányzik a jófajta sztárkultusz, de átvette a helyét egy másfajta, ami nem... értékközpontú?

- Mégcsak nem is ezt mondanám. Ma nem azt hívjuk sztárnak, aki a lehető legmagasabb szinten műveli a szakmáját, hanem azt, akiből stylistok és marketingszakemberek azt faragnak. És ez érvényes a pályakezdőkre is, hiszen okkal vagy ok nélkül sokakat felkap a hír, de újra mondom, ez gyakorta független a szakmai hiteltől. Ami miatt régen azt mondták, hogy le kell menni vidékre, az szerencsére jobbára ma is megvan.

- Mi miatt mondták?

- Egy vidéki társulatban nem szóródnak szét az emberek, nem szaladnak ezerfelé, mint Budapesten, ahol ezer más dologgal is lehet pénzt keresni. Vidéken többnyire mindenki a színházban tölti az idejét, ott végzik a feladatukat és hódolnak a hobbijuknak. Próbálják elhivatottan végezni, azt, amire felesküdtek. Vidéken még van arra esély, hogy odafigyelnek arra, amit csinál az ember és segítenek a kollégák.

- Ez valóban ilyen idilli?

- Bocsánat, azt mondtam: megvan erre az esély. Egy vidéki színházban sok mindent játszanak, ott a színész több műfajban is kipróbálhatja magát, több arcát is megmutathatja. Mindenféle nagyságú és nehézségű szereppel találkozhat. Ez persze függ a rendezőktől, a változatos műsortervtől.

- Vagyis boldogan mentél vidékre?

- Igen, ráadásul már egyetem előtt is vidéki színházban töltöttem két évet, annak előtte pedig szintén itt a pécsi színházban dolgoztam, mint táncművészeti szakközépiskolás. Volt tapasztalatom a vidéki színházakról. Hiszek a vidéki színházak színvonalában és az ottani társulatokban, mert ott még a társulat szó eredeti értelmét is ismerik. Szeretem a vidéki színházakat, szeretem, hogy vidéken van arca a közönségnek, az nem egy hatalmas massza, hiszen minden előadást jobbára ugyanazok néznek meg, van kapcsolat a színház és a közönség között.

- Végiggondoltad, mennyi időt szeretnél eltölteni vidéken, mikor kellene váltani?

- Itt van idő gondolkodni is. Sok mindent megrág az ember, de egy éve vagyok itt, most kezdem a második évadomat. Ez az egy év nem jogosít fel arra, hogy erről bármit mondjak. Nincs mögöttem még elég tapasztalat. Egyelőre saját mércémet keresgélem. Magam is szeretném tudni, mikor mondhatom azt, hogy már nem tudok tovább fejlődni, mi az a helyzet, amikor úgy döntök, hogy tovább kell menni.

- Hány szerepet játszottál Pécsen az eltelt egy évad alatt?

- Az évadban hármat, de azt hozzá kell tennem, hogy nem tudom, mi lett volna, ha nem történik velem ez a baleset. (Melkvi Bea január végén leesett a lóról és hosszú időre kórházba került. A szerkesztő) Cristopher Hampton Az emberbarát című darabjában játszottam Araminta szerepét, majd Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájában Caterine figuráját, végül Jókai Mór Aranyember című regényéből készült adaptációban Athalie alakját. Nyáron szabatéri színpadon mutattuk be Marc Camoletti Boldog születésnapot című bohózatát abban léptem fel Brigit 2. szerepében. Ennek pécsi nemzeti színházi bemutatója szeptember 28-án volt.

- Előre tudod, mikor, milyen szerepet játszol?

- Ez a legritkább esetben fordul elő, nem mondják meg előre milyen szerepeket játsszunk majd. Volt, hogy tudtam, de csak azért, mert a rendező megmondta, hogy velem szeretne eljátszatni egy szerepet.

- Olyan érzése van az embernek, mintha a vidéki színészek állandóan dolgoznának, hiszen, ahogy mondtad, nemigen lehet mást csinálni. Mintha munkától munkáig tartana az élet.

- Dolgozom persze, de így hívjuk, amit szívszerelemből csinálunk? Mert én szerelemből csinálom, és a körülöttem lévő emberek többségéről is ezt gondolom. Ha olyan rendezővel kerülök össze, akivel nem sikerül egy hullámhosszra hangolódni, akkor azért kezdek küzdeni, hogy mégis megtaláljam a munkában az örömet és képes legyek felmutatni azt, amit hiányolok. Arról nem is beszélve, hogy engem mindig érdekel és izgat a szerep. Foglalkozom vele. Amúgy ezt hívod munkának?

- Persze. Ha hazamész, otthon is dolgozol a szereppel?

- Természetesen, de nem csupán otthon. Ha az ember intenzíven foglalkozik egy figurával, akkor az lassan elkezd beleköltözni és egyre több helyet kitölteni, először az agyamban, de végül már a kisujjamban is.

- És mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

- Leggyakrabban olvasok és keresem más emberek társaságát, hiszen így tudok meg legtöbbet a világról. Híradót nézek és elszomorodom. A szomorúság ellen való küzdelmet is csak a színház képes maradéktalanul feloldani. Ha jobban belegondolok, majdnem minden mégis a színházhoz kapcsolódik. A szerep sok mindent felvesz abból, amit behozok az életemből, de a szerep is "kimegy" velem a külvilágba. Persze igyekszem eltitkolni, hogy adott magánéleti pillanataimban is a szereppel foglalkozom.

- Min dolgozol most?

- Csehov Ványa bácsi című darabjában Jelena Andrejevna szerepét próbálom. Az előadás bemutatója október 18-án lesz a Pécsi Nemzeti Színházban.