A legújabb Macbeth-feldolgozás nem elsősorban a véres királydrámáról, a hatalom és az erőszak véres táncáról és egyebekről, hanem Michael Fassbender alakításáról, és egyáltalán, jelenlétéről szól, és nem az egyre tébolyodottabb, saját becsvágyába fulladó skót nemes látjuk a vásznon, hanem egy zseniális színész előadását – ami jó is meg rossz is.
Michael Fassbender generációjának egyik legjobb és legizgalmasabb színésze, aki tényleg minden műfajban otthon érzi magát – volt már spártai hős, Magneto, brit kém, szexfüggő yuppie, űrhajós, római légionárus és nemsokára Steve Jobs bőrébe bújik. Macbeth meg sem kottyan neki, jól áll neki a harci dísz és korona, és ezt tudja a kevéssé ismert ausztrál rendező, Justin Kurzel (A Snowtown-i gyilkosságok) is, aki azzal is tisztában van, hogy a közönség nem az ő tehetségére, hanem Fassbenderre lesz kíváncsi – és persze Marion Cotillard-ra Lady Macbethként. És még egy dolgot tudott, hogy ha újként vág bele egy ilyen feldolgozásba, akkor valamit bele kell tennie a korszellemből is, ami jelen esetben a Trónok harca hangulatának felhasználása – persze az is kérdés, hogy maga a tévésorozat mennyit kölcsönzött Shakespeare királydrámáiból.
Összegezzük a régi történetet: Macbeth, az egyszerű katona, egy vidéki középnemes fontos ütközetet nyer meg királyának, és a véres a csatamezőn három, lengyel idénymunkásnak álcázott jelenés azt jósolja neki, hogy előléptetik, majd ő lesz Skócia uralkodója.A jóslat első fele magától válik valóra, a másodikért már tenni kell, és Macbeth felesége unszolására végez a nála vendégeskedő királlyal, majd mindenkivel, aki az útjában áll, míg bele nem tébolyul a hatalomvágyba és a gyanakvásba. Kurzel néhány apró változtatást vitt a történetbe, amit feltehetőleg az is ismer, aki nem olvasta vagy látta a drámát: felütésként Macbeth és neje halott kisgyermeküket temetik, ami egyrészt fontos momentum lesz később, másrészt jól indítja a filmet és árnyalja a karaktereket, majd az egyik leghíresebb jóslatot – „Míg a birnami erdő Dunsinane Dombjára nem vonul” – másítja meg, az erőszaknak pedig különös nagy hangsúlyt ad. A véres-sáros csatajelenetek.inkább stilizáltak, mind realisták – rengeteg a lassítás, furcsa a fegyverek, az egymásra törő seregek nem használnak pajzsot, stb. az átkötő jelenetek pedig a nyálkás mocsárvilág baljós képeire építenek, amíg újra rá nem talál a kamera Michael Fassbender arcára. Fassbender most is fantasztikus, de amint elmozdul mellőle Cotillard – a cselekmény felétől Lady Macbeth már nincs igazán jelen – már sokszor légüres térben mozog, ami még akkor is igaz, ha olyan nagyszerű karakterszínészek dolgoznak alá, mint David Thewlis, Sean Harris és Paddy Considine. A Macbeth remek Shakespeare feldolgozás, de sajnos nem kiválló vagy egyedülálló.
Kinek ajánljuk? Akik odavannak Shakespeare-ért, a skót történelemért és Michael Fassbender. Marion Cotillard rajongói talán kissé csalódni fognak, hiszen amíg fontos szerepe van, addig nagyszerű, de hamar válnak meg tőle – igaz, ez a darabban is így van -, pedig a gyönyörű francia színésznő hajlandó volt megtanulni az eredeti, nagyon nehéz nyelvezetű szöveget. Jó ezért fizetik, de tényleg nehéz volt a szöveg.
