A legnagyobb francia: Jean Dujardin

A maga 182 centijével aligha nevezhető kisnövésűnek, mégis egészen apró főhősként jelenik meg az Életem NAGY szerelme című könnyed vígjátékban napjaink legkeresettebb franciája.

Fotó: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images

 

Jean Dujardin hazájában már akkor is óriási sztárnak számított, mielőtt 2011-ben az első francia színészként megnyerte volna a Legjobb Főszereplőnek járó Oscar-díjat a The Artist - A némafilmesért. Pedig 1972-es születésű hősünk nem készült színésznek, először apja építkezési vállalatánál dolgozott, majd a kötelező katonai szolgálat alatt kezdett azon gondolkodni, hogy a szórakoztató iparban keresse kenyerét, de ott is először stand-up komikusként dolgozott párizsi bárokban, majd egy tehetségkutatóban vált ismertté a Nous Ç Nous társulat tagjaként. Ennek köszönhette, hogy megkapta a Un gars, une fille című -  nálunk 2002-ben Szeret, nem szeret címen futó, Szabó Győző és Oroszlán Szonja főszereplésével készült  - sorozat francia verziója főszerepét.

A kiugrást azonban a 2006-os év hozta el, ekkor kapta meg több kisebb szerep után a OSS 117: Képtelen kémregény főszerepét. A film természetesen egyfajta James Bond paródia volt – később folytatást is szült, OSS 117 - A riói küldetés (2009) címmel -, hőse pedig a korlátolt, rasszista és szexista Hubert Bonisseur de La Bath volt, egy igazi csajozógép, aki imád táncolni – és Dujardinnek nagyon jól állt a szerep és a hátrafésült haj. A filmek rendezője Michel Hazanavicius volt, aki később sztárt csinált hősünkből, de ne szaladjunk előre. A 99 frank című nagysikerű filmben egy tehetséges reklámszakembert játszott, a Hajsza pedig egy számára szokatlan műfajt hozott el, a kőkemény thrillert, ahol egy, a lányával végző sorozatgyilkossal számolt le, komoran, szakállasan.

A 2009-es Lucky Luke-ban a címszerepet kapta meg – a franciáknál ez nagy dolog volt, de a világot nem rengette meg - , a Csalások hálója / Svindler című vígjátékban pedig Jean Reno volt a partnere és egy kedves szélhámost játszott, míg az Apró, kis hazugságokban a jóval csinosabb Marion Cotillard oldalán játszott. A legendás Bertrand Blier fekete komédiájában, a A jégkockák zörgéseben egy alkoholista írót alakított, aki saját életre kelt tumorával szembesül, de kapott szerepet Jean-Paul Belmondo mellett is, akihez gyakran hasonlítják. Aztán jött a Némafilmes.

A 2011-es The Artist - A némafilmes sok szempontból a tökéletes film, és elsősorban Dujardin szempontjából volt ideális. A Hollywood fénykorában, a némafilm korszakának végén játszódó, stílszerűen párbeszédektől mentes filmben csak arcát és testét kellett használnia, egyszerre lehetett komikus és szomorú bohóc, és az ilyen filmeket imádja minden zsűri. Hősünk meg is kapta a Legjobb Főszereplőnek járó Oscar-díjat, a Golden Globe-ot, a BAFTÁ-díját, a Cannes-i Filmfesztivál díját és még sorolhatnánk, ráadásul leszerződtette a rangos WME ügynökség. Innen jöttek a nagy hollywoodi filmek, A Wall Street farkasa és a Műkincsvadászok, és, ha minden igaz, a következő Transformers filmben is láthatjuk, de hazájában is megállás nélkül forgat, amire bizonyíték a most a hazai mozikba került Életem NAGY szerelme.

Dujardin, aki két asszonytól három gyerek apja, Nathalie Péchalat jégkorcsolyázónővel él, szeret kertészkedni – a neve is azt jelenti, „a kertből” –, és nem akarja otthagyni Franciaországot Hollywoodért, de egy újabb sikeres némafilmet bármikor forgatna ott.