A XVIII. században járunk, és egy bizonyos Giorgiana Spencer (Keira Knightley) körül bonyolódnak az események. Említett hölgy nagyon szép, okos társalgó, és még szíve is volna, csakhogy a nem megfelelő embert választja.
Devonshire herceg (Ralph Fiennes) ugyan Georgina anyja szerint éppen az lenne, a társadalmi rangot és vagyont jelentő férj, és G-nek (a filmben csak G-nek szólítják a hercegnőt, lányát pedig kicsi G-nek, angolosan: dzsínek, amitől olykor az az érzésünk támad, hogy a harlemi gettóban vagyunk), szóval G-nek is megfelelne a herceg, csak hát a nőhöz már kissé koros férfit nem érdekli a fiúörökös összehozásán kívül más ebben a házasságban. Sem a nő lelke, sem az időközben megszülető két lánya.
A viszonyuk meg is romlik, a férfi a nő szenvedését csak fokozni tudja, a szobalánytól kezdve G. legjobb barátnőjéig mindenkivel ágyba bújik. Nem csoda, ha G. egy másik férfinál keresi a boldogságot. Amitől ez az egész érdekessé válik - Pados Gyula gyönyörű képein túl -, az Ralph Fiennes. Devonshire herceg figuráját olykor humorral, olykor drámai súllyal tölti meg. Nem lehet rajta nem nevetni, nem lehet nem szeretni, amint a társadalmi konvenciók szerint végletekig korrekt a feleségével, a maga módján még szereti is, de kutyaszemekkel néz rá, mint aki tényleg nem érti, mit akar tőle, amikor az beszélgetni akar vele. Mégis miről tudnának beszélgetni? A színész lenyűgöző eleganciával uralja a vásznat jelenlétével, tudásával. Játékát a legjobb mellékszereplő kategóriában Arany Glóbuszra is jelölték.
Sajnos ugyanez a főszereplő Keira Knightley-ról már nem mondható el: rendre elveszti arányérzékét, főleg az igazán komikus, illetve drámai jelenetekben, ahol fontos lenne, hogy ne gyengüljön el a játéka. A forgatókönyv sem segíti őt, hiszen az Anna Kareninára hajazó, de annak nyomába sem érő szkript mellőzi például a drámai csúcspontot. Amit annak szántak, az inkább csak kis bucka.
Abroncsos selyemszoknyák, rizsporos parókák, csatos cipők, legyezők és hatalmas kastélyok, gyertyafényes báltermek, legelésző hófehér birkák, ősöreg tölgyek - egy romantikus színpad kellékeinek és díszleteinek felvonultatása a műfaj szerelmeseinek már önmagában kellemes élményt jelent. Csak az nem világos, hogy Ralph Fienneson kívül miért nem akart senki felnőni Tolsztojhoz, például.
