Enyhe délutánokon szerte a városban megtelnek a közparkok direkte e célra kialakított kőasztalai sakktáblák köré csoportosuló, töprengve bólogató, csak ritkán, fojtott hangon egymáshoz suttogó férfiakkal. Olykor azonban felcsattan egy hang: - Nono, barátocskám (drága uram, kolléga, Janikám), ami fekszik, nyugszik! Az íratlan szabályt, miszerint ha a sakkban, sőt más vérre menően komoly asztal mellett játszott játékban is, amit egyszer megléptünk, megtettünk, kijelentettünk, onnan nincs visszaút.
Tímár Péter, akit tán a legjátékosabb magyar filmrendező, gondoljunk csak az Egészséges erotikára, az előbbiekkel szemben szívesen játszik el azzal a gondolattal, mi lenne ha mégis egyszer, netalántán, vissza lehetne ugrani egy lépést? Meg nem történté tenni a dolgokat, és visszalépni az időben, történhetne-e minden (valami) másként? Lehet-e beleszólásunk a sorsunk alakításába, avagy minden előre el van rendezve? Tutti, a csóringer visszazökkent 53-ba, amikor az Arany focicsapat 6:3-ra döngette el az angolokat a Wembley-ben, de mivel ő már tudta a végeredményt, furcsa és meghökkentő eseményekben lehetett része. A lehetőséggel azonban nem tudott kezdeni, nem kezdhetett semmit. (6:3, avagy játszd újra Tutti)
A herceg haladéka című, a forgalmazó által fantasynak titulált (ha a Gyűrűk ura fantasy, márpedig az az, akkor ez nem az) új filmjében Tímár ismét az Időt kísérti. Azért annyiban nem téved a forgalmazó, fantasztikum valóban van a filmben ettől azonban az még nem fantasy. Valami tipikusan magyar, transzcendens motívumokkal átszőtt szürr-szocreál, de megértem, ez mégsem írható a film adatlapjára. Lehetne akkor mese, mondjuk. Ugyanis arról van szó, hogy Alidát, a hajdani szépségkirálynőt (Szabó Gabi) egy szerencsétlen napon, a fényes utcán egy rabló lelövi. A golyó azonban a nő szíve előtt megáll, és ilyenkor szokott állítólag leperegni a legjobb film, ki tudja hogy van ez valójában, Alida azonban nem mozizik, hanem egy kísérteties helyen találja magát, ahol két kávét szürcsölgető szipirtyó (Pogány Judit és Lázár Kati) egymás szavába vágva felvázolja, elkotyogja, kipletykálja mi is a nagy helyzet. Alida Astaroth-nak, (Gáspár Tibor) a pokol öntelt és hiú hercegének játékszere lett, s éppen most kapott egyetlen perc haladékot, amely alatt visszatérhet az életbe, s ha talál valakit, aki elvállalja helyette a halált, megmenekül. Ám a zűrös magánéletű, karrierjét a nem éppen bajtársiasságáról ismert divatvilágban kezdő, s a hasonlóan barátságos kereskedelmi tévék bugyuta showműsoraiban folytató hölgy talál-e olyan embert, aki bevállalja a halált helyette. Embert nem is fog, de ez legyen a film titka...
Tulajdonképpen maga az ötlet kiváló, lehetne, abban a nyüves Hollywoodban bizonyára csinálnának is belőle valami jó kis tisztességes romantikus vígjátékot. Meg Ryannel és Tom Hankssel. Vagy éppen egy feszültséges és fogvacogtatóan paranoid pszichothrillert, főszerepben Sharon Stone-nal és Michael Douglassal. Vagy bevállalósan feltörekvő fiatal reménységekkel, akárkikkel. De hát nálunk a nagy ötlet, a pénz viszont kicsi (ami persze sokaknak túlontúl is nagy), a mozi is az. Csak hát a mienk. Ezer sebből vérzik, mint tinédzserkorú demokráciánk, kusza, mint a parkolási helyzet Pesten, és zűrzavaros, mint a világ összes nyelvén hirdető cégtáblák, szintén Pesten, de akár bárhol az országban. Pedig honi viszonylatban itt is megvannak a sztárok, nem a vévések, a valódiak. Jó színészek. Kulka, Pogány Judit, Lázár Kati, László Zsolt. A tavalyi filmszemle legjobb férfiszínészének választott Gáspár Tibor. Ám szerintem nem értik Tímár fanyar humorát. Így nem is közvetítik, s ez már a film rovására megy. Tán László Zsolt, a renegát Thor szerepében jut legközelebb a témában, de hát ő otthon van az ilyen ördögösdiben, a Nemzeti Színház Mester és Margaritájában. Az azonban egy felsőbb osztályból való darab.
A herceg haladéka viszont az alsóban bukdácsol még. Hiába minden igyekezet, ez megint nem sikerült túl jól. Tímár Péter, aki az öntörvényű és szertelen Bódy Gábor mellett kezdett, és rendezőként hangosan indított az Egészséges erotikával, az utóbbi években érthetetlen mélyrepülést folytat. A tavalyi Le a fejjel kudarca után ez persze istenes mozi, ha ebben az esetben nem lenne ez kísértés, ám aki kultuszt tud teremteni, az nem adhatja alább. A herceg haladéka sátánistáknak lájtos, istenhívőknek túl ördögös, átlag mozinézőknek csupán a magyar középmezőny. Ez van, ezt kell szeretni.
