Zhang Ke Jia 2006-ban a velencei Arany Oroszlánnal jutalmazott zavarbaejtő filmjében egy férfi rég nem látott feleségét, míg egy nő a férjét keresi a világ legnagyobb építkezésén, ahol hegyek hullanak a vízbe és városokat rombolnak le, hogy hegyek nőjenek ki a földből és városok épüljenek.

A Három-torok projekt
A Három-torok vidéke Kína közismert természeti látványossága, melynek varázslatos szépsége évszázadok óta foglalkoztatja a kínai művészeket. A 6300 kilométeres hömpölygés után a tengerbe ömlő Jangce itt ezerméteres szirtek közé szorulva, olyan mesebeli hangzású szorosokon át kanyarog, mint Qutang Xia, Wu Xia (Boszorkány-torok) és Xiling Xia. A Kínai Népköztársaság megalakulását követően, hogy a Jangce középső folyásánál az alföld árvízvédelmi kérdéseit megoldandó, a Kínai Kommunista Párt 1958-as nanningi konferenciáján a Szeretett Vezető Mao elnök világosan megfogalmazta a Három-torok megépítésével kapcsolatos ,"lelkes előkészület, teljes megbízhatóság" irányelvét. Ennek megfelelően itt zajlik korunk világviszonylatban is egyik legnagyobb szabású építkezése, mely által a Jangce e költői néven illetett folyószakaszára vízerőművet építenek. Ennek következtében az ősidők óta lakott hely 160 méteres víztömeg alá kerül, a környezetvédők és régészek őrjöngését az építtetők a hagyományos energiaforrások okozta orbitális légszennyezés adainak a vízerőmű megépítésével bekövetkező látványos csökkenésének ígéretével próbálják csillapítani. Akkora építkezés ez, melyhez képest a mi kis Metró-projektünk félórás fusi csupán. Ami viszont a film szempontjából fontosabb: apokaliptikus helyszín egy, a műfaji megjelölésben romantikus drámának jelölt filmnek.

Nem romantikus, nem dráma
Ha létezik film, amire nehéz találó műfaji definíciót húzni, az a Csendélet. Adott egy gigászi építkezés, ráadásul a kommunizmust párthatározattal kapitalizmussá változtató Kínában, tehát kézenfekvő lenne a termelési film, mely dicső műfaja volt a legpenetránsabb személyi kultuszos időknek. Ez esetben lánglelkű munkásoknak tiszta tekintettel kellene a projekt igazát kommunikálni a nézőknek, Zhang Ke Jia filmjében azonban ilyeneket nem látunk. Itt csupa izzadt, rosszkedvűen maga elé meredő, egymással csak odadobott szavakban társalgó, rettenetesen sokat, elképesztően sokféle módon dohányzó melósokat látunk. Aki nevet, az nem dolgozik. Romantikát értelemszerűen nehéz lenne találni egy ilyen közegben, bár mindkét történeti szál tulajdonképpen lehetne romantikus. A férfi főszereplő 16 éve nem látott feleségét keresi, aki ott lakott, ahol már mindent eltemetett a víz. A véletlennek köszönhetően azonban találkoznak, és újraházasodnak. Ettől függetlenül a pasas beáll a házakat bontó rosszkedvű melósok közé falat bontani. Ez inkább groteszk, mint romantikus. A női főszereplő -a változatosság kedvéért- a férjét keresi, ők is találkoznak, ám egy búskomor valcer után, mit az épülő erőmű lábainál lejtenek, úgy határoznak, hogy elválnak. A tánc közbeni szakítás az erőműnél már szinte szürreális. És akkor még nem szóltunk holmi ufókról, kötéltáncosokról és űrhajóvá váló emlékművekről... Az biztos, hogy a háttérben állandóan zakatoló, csikorgó, dörgő, robbanó és morajló építkezés, a kihalt és bontás alatt torzóban álló épületek látványa drámai hatású. De érzelmi és nem műfaji értelemben.

Yin-yang csendélet
A film címe a megoldás. Csendélet. Apokaliptikus csendélet egy táj lerombolásáról és egyben újraépítéséről, egyetlen, a hegy és a folyó korához mérve szempillantásnyi időintervallumban. Mai kínai csendélet tájrombolással, építkezéssel, cigarettafüsttel és munkásokkal. Miképpen minden igazi kínai művet, ezt is áthatja nyugodt, szellemi egyensúly. Tökéletesen érvényesül a ying és yang elve. Rombol és építkezik, férfi és nő, házasság és válás, tűz(energia) és víz(energia), a föld, a hegy száraza és a Jangce vizének nedvessége. Az a nyugalom, ahogy a történelmi város, Fengjie lakosai tudomásul veszik, hogy elköltözzenek. Egykedvűen költöznek, mert költözniük kell. Ahogyan a régész széttárja kezét, milyen könnyedén rombolják le a vízenergia érdekében a több mint ezer éves, piros falú és zöld tetejű történelmi óvárost. Mindig van valami a mérleg másik serpenyőjében is, nem állhatunk csak a libikóka egyik oldalára, mert különben elbillenünk. Bölcs szemlélet. Elmélkedhetünk azon, hogy megérte-e, az asztalra is csaphatunk, de aztán felkapcsoljuk a villanyt, és borogatjuk fájó kezünk. Zhang Ke Jia sem foglal konkrétan állást, csendéletbe rendezve mutatja meg a Három-torok vidékének mai képét, amely elménkben növekszik apokaliptikus vízióvá a világ, a történelem és az emberek múlandóságáról, vagy akár kis színes emlékké a dohányzás élvezetéről, a tésztaleves illatáról, az épületbontás fáradtságos munkájáról, esküvőről és válásról, kinek kinek ízlése, érdeklődése, műveltsége, pillanatnyi érzelmi állapota szerint.

Mindent összevetve, tehát
Zhang Ke Jia Csendélete egy nehezen megfejthető, könnyed, meghökkentő és szórakoztató, mulatságos és felkavaró, meglepő és unalmas, viszont vicces művészfilm. Azt hiszem, legalábbis.

Kinek ajánljuk?
- A kínai tésztaleves kedvelőinek.
- Azoknak, akik részt vennének egy hajókiránduláson a Három-Torok környékén.
- Akik szeretik az olyan kínai filmeket, melyekben nem repülnek és nem kardoznak.

Kinek nem?
- Azoknak, akiket még képen is idegesít a dohányzás.
- Akik szerint a kínaiak megesznek minket.
- Akik szeretik, ha nem kell semmire gondolni filmnézés közben.


8/10