A yuppie-k, csúcsmenedzserek és médiasztárok megtérései, megkattanásai, világuk álságos voltának bemutatása kedvelt téma manapság: a személyek által a kort közérthetően is jellemzik. Mostani példázatunk főhőse nyilvános gyónásban tudatja romlottságát a romlott világgal...
Stu (Colin Farrell) a médiában nyomul, korunk laza fenegyereke, aki mobilján intézi az életét és mások sorsát. Csicskásával lót-fut a városban, smúzol, hazudozik, fenyeget - laza és nagymenő. Egy ideje napi rítusa, hogy egy telefonfülkéből felhívja a csinos fiatal lányt, akit szerződésekkel, meghallgatásokkal áltatva a szeretőjévé akar tenni. Az utolsó fülkék egyike jó szolgálatot tesz: féltékenykedő felesége ugyanis ellenőrzi mobiljának kimenő hívásait. Stu éppen végez aznapi behízelgésével, s önelégülten indulna tovább, amikor a fülkében megcsörren a telefon... Maga sem tudja miért, de felemeli a kagylót. A megszólaló férfi (Kiefer Sutherland) közli vele, hogy nem hagyhatja el a fülkét, mert akkor megöli. Stu a jól megszokott módján kapásból leanyázza, ám az ingén megjelenő piros fénypötty meggyőzi, hogy nem üres fenyegetésről van szó. A titokzatos telefonáló azonban sem pénzt, sem szívességet nem akar - Stu piszkos kis titkaira kíváncsi, s a beszélgetés sokán kibomlik, hogy ismeri is mindet. A kelepcébe került nagymenő kétségbeesetten próbálja menteni magát, ám mindhiába... Hamarosan lövés dörren... A környéket megszállja a rendőrség. A helyszínre érkező nyomozó (Forest Whitaker) és az összeverődő tömeg döbbenten nézi a telefonkagylót görcsösen markoló Stut, akinek immár velük is küzdenie kell a túlélésért...
Talányos darab. Igen könnyen "el lehet menni mellette": vagy magával ragad az első pillanattól, vagy közel másfél órányi tömény unalom lesz belőle. Be kell vallanom, hogy magam inkább ez utóbbit éltem át; csak később kezdtem el tanakodni a filmen. A stáb minden tagját gyötrően nehéz feladat elé állítja egy ilyen szűk térre szabott film. Kétségeimet (unalmamat?) vélhetően az okozta, hogy a forgatás során hiányzott az alkotók közti "kegyelem", harmónia. Ennek hiányában azonban A fülke sajnos némely pillanatában érthetetlenül szétesik, jelentés nélküli, szétunt kliséket felvonultatva orrturkászós közhelyeket vesézget. Hiába (tényleg!) kiváló Colin Farrell, Forest Whitaker hiába hozza megunhatatlan karakterét, mert az egyik "főbűnös", a klipkészítésen cseperedett operatőr (Matthew Libatique) csapnivaló. A vásznon minden lelepleződik: slendrián, a forgatókönyvhöz kapocsolódó bármi eredetiséget nélkülöző rutinmunkát végzett. Ehhez a darabhoz egy igazi mester kellett volna!
Kritikusi feladatom hálátlan talányát ezúttal talán nem is tudom feloldani: sem biztatni, sem lebeszélni nem akarom a kedves moziba vágyó olvasót. Ám a filmben levő kiváló ötletek, s az imént említett talány végett mégis inkább némi tétova biztatás felé hajlok? A bakik és balfogások ellenére sem tucatdarab. Gondolatébresztő módon értelmezi kiüresedő korunk jeleit: a telefonfülkéből, egy eltűnő kor reliktumából gyóntatófülke lesz, ahol a halálfélelem képes csupán a sekélyes látszatvalóságból felébreszteni és önvizsgálatra késztetni Stut és a vele szembenállókat. A pap és a büntető isten a titokzatos fegyveres, akinek csak a hangját halljuk, s azt látjuk, amikor könyörtelenül lesújt. Hogy feloldozást nyer-e valaki, az nem tudom.
