A család útra kel, hogy kicsi kincsét eljuttassa a gyermek- szépségversenyre. Mire a VW kisbusz célba ér, a néző már azt sem tudja, fiú-e vagy lány, azt meg pláne nem, hogy vajon a család bolondult meg, vagy körülöttük az egész világ? Amerika röhög magán, és őszintén teszi.
Ütődött egy família: az apa mániája holmi kilenc lépéses (és teljesen használhatatlan) sikerrecept, a nagypapa virgoncabb, mint ifjúkorában, a tini fogadalomból megnémult, a nagybácsi pedig éppen túl van - ha túl van ugyan - egy alaposan megindokolt öngyilkossági kísérleten. Mindösszesen a két nő normális: a feleség józansága tartja össze ezt a kiscsoportos katasztrófát, Bogyó pedig, a család kicsi kincse - ő csak kislány.
Noha a leírás nyomán úgy tűnhet, hogy a film görbe tükröt tart Amerika elé, mégis motoszkál az emberben a sejtelem: ez bizony nagyon is elképzelhető összeállítás... Eladdig, hogy a történet végére már egyedül ők tűnnek normális embernek közel és távol, a többi meg egyszerűen - a tini érzékletes megfogalmazása szerint - mutáns.
Bogyó, ránézésre körülbelül Isten csodájára, második helyezett lett egy állami szépségversenyen. Aztán jön a telefon, miszerint az első helyezett kislány fogyasztótablettákat szedett, a család kicsi kincse tehát bekerül a végső fordulóba. A tinit és a nagybácsit nem lehet otthon hagyni, repülőre nincs pénz, anyu nem tud kézi váltóval vezetni, nagyapa pedig éppenséggel a kislány koreográfusa - a család tehát össze-összesúrlódva és szikrát hányva bezsúfolódik a vénséges-vén kisbuszba, s azzal irány Kalifornia.
Az apa filozófiája szerint a világ csakis győztesekből és mindenki másból, azaz a "vesztesekből" áll. Hiába áll égnek a család minden haja szála ettől az atyai életfelfogástól, az amerikai optimizmus meg a győzniakarás motivációja mégis működik. Ha nem megy, be kell tolni - márpedig nem megy, elakad, megáll, becsődöl, sőt épp meghal. Mégis menni kell. Ha a bibliai tíz csapás szabadult volna rá ilyen elszántsággal a világra, anno nem maradt volna kő a kövön.
Bizony mondom, ki nem állhatom az amerikai tanulságokat. A család összetartásával és közhelybarátaival, ha nagyvásznon látom, ki lehetne kergetni a világból. Node egészen más a helyzet, ha az örök tanulságok nagy nemzete saját magán röhögve adja elő őket. Uncle Sam kétrét görnyedve kacag, és úgy meséli önmaga világra szóló bölcsességeit. Nem csoda a film nagy sikere (8,1-es IMDb-átlagával a legjobb kétszázötven között van). Egyszerűen öröm nézni, ahogyan a flúgos család a maga napsugaras, vidám hülyeségével felforgatja a jobb sorsra csöppet sem érdemes Kaliforniát.
Tragikomédia lenne, ha egy percig is komolyan vennénk, de vétek volna az. Amerika szerencsére tud kacagni magán: hát megússza ennyivel, és mi egy kicsit jobban megszeretjük.
Aki meg nem, az mutáns.
