Allah Akbar! - kiáltotta az amúgy rokonszenves külsejű arab fiatalember azon a meleg júniusi napon a jeruzsálemi busztársaság 32A jelzésű autóbuszán, majd kibiztosította a testére szerelt bomba detonátorát. A hatalmas erejű robbanás feltépte a busz tetejét, a bombát kartácsként körülvevő anyacsavarok szétroncsoltak mindent, amit a robbanás egyben hagyott volna. A merénylőből csupán levetett gumiálarcként szétnyílt arckoponyája maradt meg, amelyre a robbanás torz vigyorrá égette Isten arab nevét. A buszon utazó zsidók és arabok, gyermekek és felnőttek közül senki sem élte túl a merényletet. Cafatokra szakadt testük véres maradványai borzalmas rendetlenségben keveredtek össze a busz alkatrészeivel, dízelolajjal keveredett vér borított mindent. A robbanás után súlyos csend telepedett az ősi városra.
Az Intifáda arab szó jelentése "felkelés, lázadás", más helyen: "lerázás", a palesztinok Izrael elleni felkelésének megjelölésére használják. 1987. december 9-én egy izraeli taxis állítólag szándékosan ütközött össze egy arabokat szállító taxival. A karambolt követően a Gáza-övezet menekülttáboraiban az arab fiatalok rendszeresen kövekkel dobálták, és gumiabroncs égetésekkel zavarták a megszállt területeken szolgálatot teljesítő izraeli katonákat.
Ezt a napot tekintik az intifáda-mozgalom szimbolikus kezdetének, ám az ellenállás gyökerei Ciszjordániában és Gázában az 1967-es izraeli katonai megszállásig vezethetők vissza. A zavargásokat az izraeli haderő egyre határozottabban, katonai erő bevetésével próbálta megakadályozni, amely azonban a palesztinok ellenállását inkább erősítette. Az első Intifádát 1993-as oslói megállapodásban sikerült berekeszteni, ám 2000. szeptember 27-én Ariel Saron, az akkor ellenzéki Likud vezetője, későbbi miniszterelnök provokatív látogatást tesz a muzulmánok egyik legszentebb helyén, a jeruzsálemi Templomhegyen, amely a palesztinok (és az egész arab világ) dühödt tiltakozását váltja ki. Kitört a második Intifáda, amely borzalmasabbnak bizonyul minden eddigi polgárháborúnál. Fanatikus palesztinok a szabadságharc végletes módját, az öngyilkos merényletet választották, élő bombaként tartva rettegésben Izrael zsidó és nem zsidó, de egyaránt ártatlan polgárait.
A zsidó-palesztin konfliktus nap mint nap előkerül a különböző híradásokban, speciális történelmi, vallási és politikai vonzatai miatt a téma objektív megközelítése gyakorlatilag lehetetlen. Andrew Quigley és Steven Silver, két tapasztalt kanadai dokumentumfilmes A bomba átmérője című filmjükben mégis megkísérli ezt. Filmjük középpontjába egyetlen tragikus merénylet, a 2002. júniusi jeruzsálemi 32A jelzésű busz, és annak utasai ellen elkövetett öngyilkos robbantást helyezik. Maradéktalanul próbálnak megszólaltatni minden érintettet, az áldozatok hozzátartozóit, beleértve a merénylő szüleit, testvéreit is, a buszsofőr kollégáit, mentősöket, tűzoltókat, halottkémeket, sőt magát Ariel Saront, a miniszterelnököt is. A hozzátartozók felindult és könnyekkel küszködő, fájdalmas (és érthetően egyoldalú) vallomásai keverednek mentőorvosok, tűzoltók és patológusok sokat látott és szenvtelennek tűnő, ám nem részvétlen szavaival. Lírai archív képeket láthatunk az áldozatokról, illetve emlékük megidézéseként illusztrációképpen fiatal táncoló vagy a strandon felszabadultan lubickoló lányokról, focizó fiúkról, ünneplő felnőttekről. A béke megidézése egy végtelennek és értelmetlennek tűnő háború kapcsán. De csupán megidézése, hiszen a vallomásokból kiderül, a béke messze van. A tragédia fájdalmat és bosszút szül, de nem tör meg. A merénylő édesanyja is igazat ad fia őrült tettének, az áldozatok hozzátartozói se bocsátanak meg érthetően. Ha szerettünk robban fel egy helyjáratú buszon, éppen munkába, iskolába, edzésre vagy csupán szórakozni menet, nincs olyan indok, amely felmentést adhat a merénylőnek. Azon a földön, ahol faji és vallási alapon meggyilkolt milliók leszármazottai élnek, semmilyen eszme, elv, vallási, vagy politikai indíték nem jogosít semmire, főleg nem gyilkosságra.
Ám a palesztin merénylő édesanyja azt mondja: - Ezen a földön béke nem lesz, míg a zsidók itt vannak. Vagy elmennek, vagy elfogadnak minket egyenrangúként. - Az izraeli haderő minden merényletet azonnal és határozottan megtorol, a megtorlás pedig újabb palesztin fiatalt sarkall öngyilkos merényletre. Az erőszak erőszakot szül, és ahol vér folyik, ott nincs objektivitás. Csak gyász és tehetetlen düh.
