Gyönyörűen fényképezett, rendkívül finom színharmoniában tartott film A boldogság színe. Pacskovszky József rendező és Gózon Francisco sok éves együttműködése-egymásra hangoltsága olyan különös látványvilágot hozott létre itt, mintha nem is az érdes kelet-európai életből sarjadt volna, hanem a tehetősen, kedvére esztetizáló francia filmből. A meséje is franciás. A szeret-nem szeret, megcsal-elveszítem, akarom-nem kapom, elhagyott-visszaszerzem kérdése körül forog a sokszereplős történet. Egy elromlott házasság, egy szakadófélben lévő szerelmi kapcsolat, egy feloldani vágyott magány, egy véget ért románc egymásba is gabalyodó szálai végül nem a boldogság, hanem a sokféle boldogtalanság színeit adják ki. S mögöttük a zaklatott, harmóniára képtelen érzelmek világát, amely nagyon is magyar. Pacskovszky kevés vonással pontosan rajzolja meg figuráit, érzékenyen teremt köréjük aurát, elegánsan bánik az erotikával és hisztériával, s a gyönyörű színek mögötti sötét bánattal is. A felmutatott boldogtalanságoknak valójában nincs vége. Tán ezért is vitathatóan túlbeszélt a képzelet óhajtó módjába átemelt befejezés.
