Anthony Burgess világhírű regényét, amely alapján Stanley Kubrick megrendezte saját, szintén világhírű, azonos című filmjét, a Mechanikus narancsot (1972), tragiklus események ihlették. Burgess első feleségét, az akkor terhes Lynne-t 1944-ben a háború alatt ott állomásozó amerikai katonák támadták meg, kirabolták és összeverték, feltehetőleg meg is erőszakolták, és ennek eredményeként a nő el is vetélt. Hasonló támadást szenved el a filmbeli író, Mr. Alexander (Patrick Magee) és felesége (Adrienne Corri). A regény – és a film – jövőképet Burgess egy 1961—es leningrádi látogatása inspirálta, csakúgy, mint az orosz szavak használatát.

Egy viszonylag friss Kubrick életrajz merész elmélettel állt elő. Roger Lewis azt állítja, hogy a filmben és a könyvben is felbukkanó

Ludovico-módszert, amelyet az agresszív ösztönök kiölésére terveztek, Burgess a való életben is ismerte, amikor titokban a CIA-nak dolgozott.

Eszerint amikor az író Malajziában élt, az amerikai titkosszolgálat a brit kollégákat is bevonva élő embereken kísérleteztek a módszerrel, erre pedig egy, magát meg nem nevező nyugdíjas hírszerző lenne a tanú. A bizonyíték pedig az Alex szobájának falán díszelgő felirat, amely egy titkos amerikai bázis koordinátáit adja meg.

Burgess mindössze 500 fontért adta el a regény megfilmesítésének jogait, egy évre rá, hogy a könyv megjelent, abban a reményben, hogy a „drúgokat” a The Rolling Stones alakítja majd, Alexet pedig maga Mick Jagger játssza, aki nagyon lelkes volt. A rendezést ebben a verzióban Ken Russell vállalta volna, már meg is kezdték az előkészületeket, csakhogy állítólag nem tudtak megegyezni a brit cenzorokkal – amit a későbbiek fényében nehéz elhinni, hiszen Kubrick cseppet sem finomkodó verziója csont nélkül átment.

Először azonban nem Kubrick került képbe, hanem a felesége, Chistiana. A rendező ugyan kapott egy példányt a regényból, de nem érdekelte a dolog, mert éppen Napóleon Bonapartéról akart filmet készíteni, így a könyvet lepasszolta a nejének, aki kiolvasta, és elképesztően tetszett neki. Ezek után addig nyúzta a férjét, amíg az nem talált egy kis időt az olvasásra, és ő is első látásra beleszeretett az anyagba.

Malcolm McDowell a brit újhullám egyik ikonikus filmje, a Ha... (1968) alapján kapta meg Alex DeLarge szerepét, ő viszont egy kicsit benézett valamit. Merthogy a rendező nevéből ő csak a Stanley-t jegyezte meg, ezért azt hitte, hogy Stanley Kramerrel fog dolgozni, és már majdnem elkezdődött a forgatás, amikor barátja, Lindsay Anderson rendező megmutatta neki Kubrick korábbi munkáját, a 2001: Űrodüsszeiát (1968), ekkor végre leesett neki a tantusz.

Kubrickra nem volt soha jellemző, hogy nagyobb teret enged színészei kreativitásának, de McDowell esetében furcsa módon kivételt tett. A színész találta ki Alex mára már emblematikus ruházatát – régen krikettezett, és a krikett egyenruha az alap -, ő találta ki azt is, milyen kiejtéssel beszéljen a főszereplő, és ő

improvizálta az Ének az esőben részt is, ami a film egyik legemlékezetesebb - és egyben legfelkavaróbb – jelenetét eredményezte.

Pont ezért nehezményezte később McDowell, hogy Kubrick a későbbi munkáira nem kérte fel.

Abban a jelenetben, amikor Alexen a Ludovico-módszert alkalmazzák, amely során a szemeit egy fogóval nyitva tartják, hogy erőszakos felvételeket nézzen, és így alakuljon ki benne az ellenérzés az agresszivitással szemben, végig egy orvos állt Malcolm McDowell mellett – a jelenetben is, de más céllal -, aki végig szemcseppeket csepegtetett a színész szemébe, hogy az ne száradjon ki. A doki azonban nem végzett elég jó munkát, mert McDowell egyik szemén megsérült a szaruhártya, és egy ideig semmit sem látott.

Talán a főszereplő és a rendező remek közös munkájának köszönhetően, talán más miatt, de ez lett Kubrick karrierjének leggyorsabban és legkönnyebben elkészült munkája. A forgatás, a vágás és az utómunkáltatok mindössze egy évig tartottak a bemutatóig. Összehasonlításként, a játékidejét illetően rövidebb Ragyogás (1980) esetében csak a forgatás 200 napig tartott – legalábbis hivatalosan, Gordon Stainforth segédrendező szerint az utánforgatott jelenetekkel együtt egy év is megvolt.

A hírhedt jelenet, amelyben Alex és bandája rátámad az íróra és feleségére, nagyon nehezen állt össze. Bármilyen felkavaró is volt, amit fel kellett venni, a dologban nem volt semmi újszerű, semmi igazán izgalmas Kubrick szerint, aki végül megkérte McDowellt, hogy táncoljon közben. A színésznek rögtön a Singin’ in the Rain jutott eszébe – ez volt az egyetlen dal, amit végig el tudott énekelni -, a rendező pedig imádta, rögtön meg is vette a dal felhasználási jogát 10.000 dollárért – ami sokszorosa annak az összegnek, amibe a regény megfilmesítése került. Évekkel később McDowell összefutott egy partyn az idős Gene Kelly-vel, aki undorral hátat fordított neki, annyira bántotta, hogy ikonikus dalával ezt tették.

Darth Vader is feltűnik a filmben, pontosabban az ő alakító David Prowse. Ő Julian, a tolószékbe kényszerült író kisegítője, testőre, aki egy nagyon feminin szerkóban gyúr, amikor a félholtra vert Alex beesik hozzájuk, Az egyik jelenetben az amúgy bodybuilder Prowse-nak tolókocsistól kellett Patrick Magee-t felvinnie a lépcsőn, és megkérte Kubrickot, hogy ha lehet, ezt most kivételesen ne vegyék fel ezerszer. Minden stábtag rémülten várta a reakciót, de Kubrick nevetett a dolgon és azt mondta, meglátja, mit tehet. A jelenetet végül csak hatszor vették fel, ami valószínűleg rekord a rendező karrierjében.  

A film annyira hatásosra sikerült, hogy sokan kezdték utánozni a főhős Alexet és drúgjait. A legdurvább eset az volt, amikor fiatalok úgy erőszakoltak meg egy holland lányt, hogy közben a Singin’ In The Raint énekelték, a film egyik legvadabb jelenetére utalva. Ami igencsak megrémítette Stanley Kubrickot, és bár a híresen szigorú angol cenzúra ellenére a film vágatlanul kerülhetett az angol moziba.

Kubrick ragaszkodott hozzá, hogy a Mechanikus narancsot vonják ki a forgalmazásból, és végül elérte a célját.

A filmet harminc éven át Angliában legálisan nem lehetett megnézi, miközben könyvek születtek a fontosságáról és nagyszerűségéről, a tiltást pedig csak Kubrick 1999-es halálával oldották fel.