Írott források hiányában talán éppen a kora középkori ember étkezési, táplálkozási szokásairól tudunk a legkevesebbet. Pedig kevés erre utaló forrásunk alapján az ember akkor is szeretett enni-inni, és egy-egy ünnepi alkalommal ő is igencsak megadhatta ennek a módját. Az avar kor ünnepeit sajnos nem ismerjük. Mint minden mérsékelt égövi kultúrában, valamilyen téli napéjegyenlőség ünnepe a Kárpát-medencében élő népeknek is lehetett, a fény születését valószínűleg az avarok is lakomázással, vigassággal ünnepelték.
A modern anyagvizsgálati eszközök, valamint néhány szerencsés lelet révén ma már egyre többet tudunk a korszak emberének táplálkozásáról, bár természetesen ez receptek, ízek ismeretével nem párosul. Az avar kor folyamán, ahogyan a sztyeppei népesség letelepült és összeolvadt a helyi lakossággal, közös táplálkozási kultúra alakult ki. A falusi településeken ekkor már mezőgazdálkodó népesség élt, amelynek állandó falvaiban az ételkészítésnek is megtaláljuk a nyomait.
A gabonából körbe forgatható őrlőkövek között készítettek lisztet. Az étel a korabeli települések és temetők feltárásai során legnagyobb mennyiségben talált kerámia (2. kép) alapján döntően fazekakban, nagyobb csoportok számára a tűz fölé függeszthető cserépbográcsban készült (3. kép).
Ugyancsak találunk azonban nagy, agyagból készült, harang alakú „parázsborítókat”, amely alatt, a harangot parázzsal betakarva húst vagy tésztát süthettek.
Ismerünk végül agyaggal tapasztott sütőkemencéket is. A középkor hajnalán az ember tehát nem szűkölködött ételkészítési lehetőségekben.
De mit készített ezek segítségével? Ma már néhány avar temető embercsont-anyagából rendelkezünk a táplálkozásra utaló szén- (C13) és nitrogén (N15) izotóp vizsgálatokkal, amelyek a fogyasztott növények típusát, valamint az állati eredetű fehérjebevitel ehhez viszonyított arányát mutatják ki.
Az alapvető élelem a főzőedények túlnyomó száma alapján főtt étel volt, a stabil izotóp adatok alapján tudjuk, hogy legtöbbször valószínűleg köleskása. Emellett a korszakban egyre nagyobb mennyiségben termelt búzából tésztát, kenyeret készíthettek. A „köznép” nagyrészt növényi alapú, de korántsem egyoldalú táplálkozását főleg ünnepi alkalmakkor színesíthette több állati fehérje, hús, tejtermék. A kásához rendszeresen járt főtt vagy sült hús, hal is „feltétként”. A táplálkozás tehát viszonylag kiegyensúlyozott volt, bár az előkelők biztosan több, sőt, egyes esetekben kifejezetten sok húst, tejterméket ettek, amint ezt csontjaik magas nitrogénizotóp értékei bizonyítják.
Ennél még többet árulnak el a sírokba a halott mellé tett, valószínűleg a temetést, mint szomorú, de ünnepélyes alkalmat kísérő ételmellékletek. Ezeknek egy része ugyan az állat értéktelen, emberi fogyasztásra kevéssé alkalmas része, azonban sok esetben a legjobb falatok kerültek a halottak mellé is. Egy-egy temetőből tudjuk, hogy fogyasztási célra javarészt fiatal állatokat vágtak le. Főként juh, szarvasmarha, házityúk volt az elfogyasztott állat. A juhnak érdekes módon legtöbbször a medencéje és farokcsigolyái kerülnek elő a sírokból. Ne gondoljuk azonban, hogy ez értéktelen testrész volt, sőt különös, sztyeppei eredetű csemege maradványa: a juh nagy mennyiségű zsírt tárol ugyanis a farkában, amelyet sütve fogyasztottak. Avar sírokból libacomb, sertéscsontok, tojás is előkerült. Mindezt valószínűleg tejtermékek (túró, sajt) és gyümölcsök, sőt, szőlő egészítette ki: egy avar sírba tett edényből például többféle borszőlő magját találták.
Igaz, senki sem enyhítheti azok szomorúságát, akik 2020 karácsonyán nem állíthatják meg az időt a családdal, barátokkal közösen eltöltött vacsorákon, koccintásokon, mégis, a Magyar Nemzeti Múzeum online felületein közös ünneplésre hívja közönségét, támogatóit. A múzeum régészei, történészei, művészettörténészei a tudás ünnepi asztalát terítik meg, ahol újévig különleges szellemi fogásokat szervíroz naponta több alkalommal. (forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)
