Jönnek Shona Innes könyvei, melyek a gyerekek nehezen megválaszolható kérdéseire segítenek választ adni. Czernák Eszter friss kötete szintén kérdések köré fonódik: a mindennapi séta során a gyerekekben megfogalmazódó, a világra rácsodálkozó kérdéseket veszi sorra.
Shona Innes: Az élet olyan, mint a szél / A család olyan, mint egy süti
Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, melyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk. Az Ölelj meg! sorozat kötetei olyan témákról szólnak, amikről nem könnyű beszélgetni, és nagyon nagy segítséget nyújthatnak a szülőknek és gyerekeknek egyaránt.
A sorozat szerzője, Shona Innes gyermekpszichológus, így pontosan tisztában van azzal, hogyan nyúljunk hozzá ezekhez a témákhoz, ha kisgyerekünk van. A gyerekek kérdeznek, és sokszor olyasmiket, amik vagy annyira absztrakt fogalmak, hogy nehéz érthetően elmagyarázni őket, vagy egyenesen olyan dolgok, amiket még nekünk, felnőtteknek is nehéz megértenünk. A szerző nem kínál kész megoldásokat, sokkal inkább elgondolkodtat és remek alapot nyújt ahhoz, hogy elinduljon a beszélgetés.
A most megjelenő egyik kötet, Az élet olyan, mint a szél a legnagyobb tabutémát dolgozza fel: a halált. A kisgyerekeket előbb-utóbb elkezdi foglalkoztatni az elmúlás gondolata, és erről úgy beszélgetni, hogy ne legyen sokk a számukra, nagyon-nagyon nehéz. Az élet olyan, mint a szél mégis képes erre a bravúrra: az örökösen változó és mozgásban lévő szél analógiáját használja, ehhez hasonlítja az élet körforgását. Megnyugtatóan, érthetően mesél, úgy, hogy közben egyszer sem említi a halál szót.
A másik kötet, A család olyan, mint egy süti pedig a család fogalmát járja körül: elmagyarázza a kicsiknek, hogy bár minden család más és más összetételű, és különbözőek a szokásaik, az összetartó erő mindegyikben a szeretet, és semmi más. A képeskönyv világosan, érthetően mesél a különböző családokról, akik sütikként vannak ábrázolva. Minden család, ahogy minden süti is, más és más hozzávalókból készül, de a végén mindegyik ugyanúgy süti lesz.
2 és 5 éves kor között ajánlott!
Czernák Eszter: Hová bújt a süni?
Miért kopogtatja a fákat a harkály? Hogyan lesz a hernyóból pillangó? Miért vicces virág a pitypang? Miért fagynak be a pocsolyák hideg időben? Czernák Eszter legújabb, Hová bújt a süni? című könyvéből többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk. A könyv főhőse egy Panka nevű, igen kíváncsi kislány, aki minden nap tesz egy hatalmas sétát az anyukájával – és ilyenkor természetesen sok-sok kérdés merül fel benne. Útközben Panka mindent megfigyel és megkérdez, Anya pedig türelmesen válaszol az ezernyi kérdésre, mégpedig kellő tájékozottsággal, mégis egyszerűen, a kisebbek számára is érthetően.
Czernák Eszter legújabb könyve – melyben négy évszakon átívelő, alapos természetismereti sétán vehetünk részt – remekül egyesíti az ismeretterjesztés és a mese műfaját. A könyv azonban nemcsak a bölcsiseknek és óvodásoknak nyújthat izgalmas kalandot az olvasás során, de felnőtt olvasóként is újból rácsodálkozhatunk a már ismert tényekre, a természet nyújtotta színes és változatos világra, melyről a hétköznapok során hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A könyv azonban túlmutat a szokásos ismeretterjesztésen, hiszen a mesék nem csupán a természet puszta bemutatására fókuszálnak, hanem abban is segítik a kisebbeket, hogy minél korábban elsajátítsák a természethez, állat- és növényvilághoz való helyes hozzáállást.
Beleolvasó itt.
2 és 5 éves kor között ajánlott!
(via Pagony)