A Szárazság a Pesti Magyar Színházban

Március 9-én és 10-én, 17 órakor mutatja be a Pesti Magyar Színház a Tilos Az Á Könyvek gondozásában 2020-ban megjelent Szárazság című cli-fi alapján készülő TIE előadást. A komplex színházi nevelési előadással a teátrum elsők között kíván színházi eszközök segítségével a klímaváltozás problémájával foglalkozni.

Rojik Tamás Szárazság című cli-fi regénye komoly üzenetet hordoz: a pörgős kalandregény Budapesten, valamikor a 2050-es években játszódik. Az ország, ahogy az egész világ, a bekövetkezett klímakatasztrófa okozta kihívásokkal küzd. A szerencsésebbek a belső kerületekben élvezik az állam által biztosított jólétet. Viszont akik a peremkerületekben élnek, nem sok jóra számíthatnak. Az állam szigorú szabályait mindenkinek be kell tartania, és ami a legfontosabb, a fennálló rendet nem szabad megkérdőjelezni.

Dani, a magának való fiú és új osztálytársa, Anikó abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába járhatnak. Mindketten kilógnak a sorból egy kicsit, így nem véletlen, ha hamar megtalálják a közös hangot. A kamaszok félénk barátkozását és kibontakozó szerelmét azonban félbeszakítja egy újabb katasztrófa, aminek következtében a fiatalok elszakadnak egymástól, és az egész addigi életük fenekestül felfordul.

Vajon sikerül Daninak Anikó nyomára bukkanni, és ha igen, képesek lesznek együtt megbirkózni a rájuk váró kihívásokkal? Mit kezdenek az új információkkal, amik alapjaiban rengetik meg a világukról alkotott elképzeléseiket?

Ha felkeltette az érdeklődéseteket a történet, akkor itt bele is tudtok olvasni a könyvbe, itt pedig a szerzővel, Rojik Tamással találhattok egy interjút a Pagony oldalán.

 

A színházi bemutató:

A népszerű regény alapján készült Szárazság című TIE előadás elsősorban osztálytermi környezetben valósul meg. A TIE (Theatre in Education - színház a nevelésben) előadásokban a nevelési és a színházi szempontok egyszerre érvényesülnek, mondanivalójuk fontos társadalmi, erkölcsi, emberi problémák köré épülnek. A színház eszközeivel elkészített jelenetek és az interaktív munkafolyamatok révén megvalósuló feldolgozás dramaturgiailag szerves egységet képez, a színházi nevelési szakemberek közreműködésével az alkotók olyan előadást hoznak létre, melyben a színművészek színházi élmény segítségével hívják közös gondolkozásra a diákokat a klímaváltozás problémájának kérdéskörében.

A történet 2050-ben, Magyarországon játszódik. A világot a technológia magas szintje, valamint a természeti kincsek veszélyeztetettsége jellemzi. Az élet nagy része robotizált, szigorú szabályokhoz kötött. A főszereplő, Dani élete teljesen felfordul, amikor ráébred arra, hogy a világban uralkodó baj sokkal nagyobb annál, mint amit a társadalom láttatott vele. Osztálytársa, Anikó válik a szövetségesévé, s együtt indulnak el egy változásokkal teli úton.

A Pesti Magyar Színház kiemelten fontosnak tartja, hogy előadásai ifjú közönségének színházi élményét tovább mélyítve a színházi nevelés eszközeivel hívja fel a figyelmet a globális problémákra, jelenségekre. A darab rendezője és írója Szivák-Tóth Viktor. Az előadást játszó színészek Barsi Márton, Horváth Anna, Keresztény Tamás, Lőrincz Nikol és Varga Fekete Kinga lesznek.

Az előadás 13 éven felülieknek szól, hossza kb. 90 perc, további információkat erre találtok!