Húzódik valahol egy láthatatlan határ. Csak akkor válik láthatóvá, ha átléptünk rajta, és már minden visszafordíthatatlan. Közeledünk.
Nem az a kérdés, hogy miről akarunk beszélni, hanem hogy mit akarunk elhallgatni.
És most nagy dolgokra gondolok, nem kicsikre.
Hang vagy mozdulat, sötét vagy fény, feledni akart valóság vagy színház, életprogram vagy esti program - ti választotok. Egyetlen gombon múlik minden. A melletted ülők döntik el, hogy mit nézel.
Két dolog tölt el mélységes csodálkozással, a körülmények hatalma felettem, és a körülöttem lévő baj bennem.
Hogyan dolgozzuk fel traumatikus történelmi tapasztalatainkat egy olyan korban, amelyben a történelmet minden politikai erő pusztán az önlegitimáció eszközének tekinti, és ennek megfelelően írja át? És ha ezt a szembenézést és felelősségvállalást megspóroljuk magunknak, miféle garanciáink maradnak arra, hogy a jövőben nem fognak új köntösben megismétlődni a múlt tragédiái? Vajon a történelem olyan, mint a természet: kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan, vagy az egyénnek is befolyása van a nagy folyamatokra?
A kollektív döntések kérlelhetetlen logikája egyszerre frusztrál, és segít kibújni a személyes felelősségvállalás alól, még ha olyan kis dologról van is szó, mint hogy mi történjen a színpadon. Pedig a Voks igazi főszereplője, írója és rendezője maga a néző, minden egyes néző, és ahány néző, annyi szavazógomb. A döntések sora nem ott ér véget, amikor beülünk egy előadásra a Trafóba - mindenkinek minden pillanatban van választása, és ez estéről estére más és más előadást eredményez.
A 2012-ben tíz éves Tünet Együttes a régi alkotótársak mellett ezúttal egy új, fiatal táncos csapattal, egy erre az alkalomra, sokoldalú zenészekből összeállt zenekarral, illetve történészekkel, pszichológussal dolgozik együtt. Szokás szerint a csapat minden tagja kreatív alkotótársként vesz részt a munkafolyamatban.
A(z) Tünet Együttes előadása
Hozzászólások