A koreográfiában megjelenő tánclépések egy dél-amerikai turnén (1973) megismert mozgásötletekből származtak, de az alkotó a táncosok mindennapi gyakorlatainak elemeit, valamint az aikido japán harcművészet motívumait is beleépítette a koreográfiába. Robert North-t és a Londoni Kortárs Táncszínház táncosait (eredetileg hat szólistájuk számára készült a koreográfia) elbűvölte a brazil folklór színes elevensége és az akkor még Európában szinte ismeretlen capoeira, a brazil harcművészeti játék. Az egykori rabszolgák akrobatikus harci technikája, a gyakran a földön, vagy a föld közelében, kézen állva végrehajtott mozgáskombinációk, a színlelt rúgások, cselek, az ellenfél egyensúlyból való kimozdítását célzó mozdulatok, és a mindebben szabadon megmutatkozó természetes erő fontos inspirációt nyújtottak egy európai hagyományokhoz is - görög harci játékok emléke - kapcsolódó koreográfia megalkotásához. Az utóbbiból származik a balett címe: Trójai játékok, amelyből különös hangsúlyt kap maga a játék fogalma.
Amíg a cigánykerekek, kézenállások, kézen-, illetve fejen átfordulások, különböző ülőhelyzetek, ugrások, szökellések egyaránt a brazil harcművészeti technika jellemzői, az összekapaszkodó birkózó mozdulatok, a fél lábon ugrálások az antik görög táncok emlékét idézik fel, úgy mintha a táncosok egyszerre lennének brazil harcművészek és görög atléták. A japán aikidó szellemiségének hatása pedig leginkább a partneri munkában fedezhető fel.
A baletthez felhasznált zenének - szerző: Bob (Robert George) Downes - ugyancsak fontos inspiráló ereje volt a mozdulatok születésében. Ez a muzsika a batucada, a hagyományos brazil ütőhangszereken előadott, a szamba zene népi, utcai változataként élő irányzat. Az afrikai gyökerű, de Rióban született, dobokon és csörgőkön játszott örömzene mára az egész világon ismert és közkedvelt zenei műfaj lett, amelyet már nem csupán a riói karneválokon játszanak.
A sok forgással, ugrással megtűzdelt, birkózó mozdulatokat imitáló koreográfia valóban úgy kezdődik, mint valamilyen harci, tánctermi, vagy birkózócsarnokbeli bemelegítés. A szépen világított színpadot nyúló-feszülő izmaikat megmutató férfias testek népesítik be, amelyeket kezdetben visszafogott, majd egyre elevenebb dinamika kerít hatalmába. A testekből épülő csoportokkal való játék azután a humor megcsillantására is lehetőséget ad, akárcsak a férfiasság olykor jogos, máskor túlzó fitogtatása. A vetélkedés a testek kontaktusát feltételezi, a férfi kettősök pedig változatos és látványos, egyszer lelassított, máskor fergeteges lendületű kapcsolódásai, sorozatai igazi jutalomjátékot nyújtanak a táncosok számára.
A lüktető ritmus, az áradó energia és a változatosan kihasznált tér alkotja az alapelemeit ennek a táncjátéknak, amelyben a bemelegítés után az egymással való incselkedés, az ellenfél megtréfálása, ravasz megoldásokkal egymásra licitálás már egyéni szereplehetőségeket is kínál a laza macsó, a magakellető hím, vagy az örökmozgó, legyűrhetetlennek látszó ellenfél számára.
A(z) Magyar Nemzeti Balett előadása
Hozzászólások