Minden egyes szembecsukás egy fénykép, fixálja a pillanatot, próbál valami magyarázatot találni arra, ami történt. A lehetőség és sokféleség egy szingularitássá, konkrétummá omlik össze, ha ránézek. De minden egyes szemkinyitás egy újabb lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak a dolgok a nevükből és jelentésükből.
Az előadásban kimerevített képek, történetszilánkok lebegnek egymás mellett, egymással párhuzamosan. Ez a kollázs úgy épül fel, mint az elme: összeköt, magyaráz, interpretál, jelentéssel ruház fel, értelmet ad. De mi van akkor, ha a tapasztalat, a tapasztaló és a tapasztalás valójában nem különül el, hanem egy és ugyanaz?
Ha minden csupán relációban létezik, láthatunk-e valamit csak annak, ami? Elegendő-e a jelen pillanat vagy elviselhetetlen?
A(z) MU Színház előadása
Hozzászólások