Az elme szabadságáról, zabolátlan teremtő erejéből kapunk ízelítőt az est folyamán. Szemtanúi lehetünk, ahogy a test és a tudat percről percre elszakad a realitás talajáról. Anton Lachky káprázatos világa a fantázia határtalansága, amely porrá zúzza a minket gúzsba kötő béklyókat, felszabadítja a gondolatokat, a testet pedig vérpezsdítő tempóban hajszolja a katarzis felé. A transzállapotig fokozott álomban a királynő, a hattyú, a paripás hintó, a cirkuszi elefánt éppúgy feldereng, mint az ember és küzdelme önmagával és az elemekkel. Az egyik pillanatban lágy és nőies érzékiség, a következőben pedig erőteljes, hangos és férfias lendület söpör végig a színpadon. Megszűnik az idő, és mint a ketrecbe zárt vadállat, aki fogságából szabadulva beleveti magát a végtelenbe, úgy szabadul el itt is az energia, ami már nem tűri tovább az elme koporsóját. A csattanó ostor hangja tovább fokozza az áhított szabadság eléréséért vívott küzdelmet. A zene magával ragadó ritmusa, a kiszakadó sóhajok hangja, az arcok játéka a tudattalan, bennünk rejlő vágyakat kelti életre. Ezáltal elmerülünk egy olyan élményben, ahol eltűnnek a határok, feloldódnak a korlátok. A külvilág zaja elnémul, átadja helyét a képzeletnek, amit már nem kell magyarázni, mert mindenkiben elindul a kémia. Gyere és engedd el magad!

A(z) Közép-Európa Táncszínház előadása