Két család sorsa ütközik a darabban: egy kárpátaljai származású kutatóorvosnő két fiával menekül a háború elől Magyarországra. Az otthonukat az oroszok lebombázták, semmijük sem maradt, ukrán férje otthon marad harcolni és ellenállni. A családot egy magyarországi tudós kolléga fogadja be a lakásába. Az orvosok tíz éve egy konferencián találkoztak, ahol egy futó kaland – konferenciaszerelem – is megesett köztük, innen az ismeretség. Az asszony nem tud kihez fordulni, megkeresi a régi barátot. A férfi rögtön igent mond, erkölcsi kötelességének érzi, de a feleségével és a gyerekével ezt nem beszéli meg előre, kész helyzet elé állítja őket: a tizenhat éves lányának át kell engednie a szobáját a menekülteknek. És ezzel egy újabb tűzfészek jön létre, messze Kijevtől, a harcoktól.

Hogy fogadja a kialakult helyzetet a feleség és a kamasz lányuk? Tudják-e folytatni a korábbi életüket, ahogy szeretnék? Sikerül-e a kényes helyzetből jól kijönnie a három felnőttnek és két kamasznak? A házasság problémáit hogyan erősíti fel ez a nem mindennapi helyzet és a feltörő emlékek? Az ukrán fiú és a magyar lány közötti első ellenszenv hogyan változik szerelemmé? Mi az a külön nyelv, amin a szerelmesek egymással kommunikálnak, de a többiek azt nem értik? És mi történik, ha vége a háborúnak és a család visszatérhet Ukrajnába?
A darabban a belső monológok a zene nyelvén szólalnak meg – Szirtes Edina Mókus zenésíti meg a szereplők belső gondolatait. A zene és a ritmus kiemelt jelentőségű: egy ütőhangszeres élőben kíséri a jeleneteket és az énekeket. Az ütőhangszerek ütései a menekültekben a háború zaját idézik fel, de a szereplők lelkében dúló háború zaját is kifejezik. A zene, a ritmus és a szöveg egymásba játszó szövete adja majd meg az előadás elemelt, költői stílusát – a Baltazár színészei előadásában.

Közreműködik: Perger Guszty (ütőhangszerek)

A(z) Baltazár Színház előadása