ReHab

Az AKKU rusztikusan indusztriális tereiben bolyongunk, eszünk, és próbálunk, és látjuk, igen, pontosan látjuk, és pontosan tudjuk, hogy miről is fog szólni ez az előadás. Ez az előadás rólunk fog szólni, nem, ez az előadás az emberekről fog szólni, na, nem, ez az előadás mindannyiunkról fog szólni, és arról, hogy mi mindannyian milyen viszonyban is vagyunk ezzel a megfoghatatlan, árnyékszerű tüneménnyel, amit bizonyos íróasztali úriemberek a röneszánsz névre kereszteltek, de olaszul például így ejtik: renicsentó. Azt írtam, hogy előadás, de ez nem igaz, olyan szempontból, hogy nem színházi előadás, hanem rendhagyó egyetemi előadás. Nem akarunk mi versenyezni az egyetemekkel, ó, dehogy, pusztán arra vagyunk kíváncsiak, létre tudunk-e hozni egy olyan egyetemi előadást, amit mi magunk is élvezünk. Mit csinálnánk, ha professzorok lennénk? Miről tanítanánk mi? És: hogyan? Tehát részben alternatív pedagógiai kísérletet látnak majd, részben pedig egy eszmefuttatást arról, hogy valóban: mi is ez az egész a mi számunkra, mit tudunk vele kezdeni, kell-e vele egyáltalán valamit kezdenünk, és ha igen, mit? Ez például máris egy téma, mit téma, vezérfonal, mondhatni: szóban forgó előadás irodalmi gerince. Jó-jó, de mi a válasz, mármint a mitkezdhetőség kérdésére. Hogy magamat idézzem: "a válaszokat elrejtettük az előadásban". És ez nem afféle szófordulat ám, hanem nagyon is komolyan, már-már tényleg. Mit tudunk mi a reneszánsszal kezdeni? Nyúljunk hozzá tudományosan? Hogyne, nyúljunk, beszélgessünk tényekről, úgynevezett tényekről, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy elolvasunk könyveket, aztán idézgetünk belőlük. Csakhogy tények nincsenek. És ezt nem egy híres ember mondta, ezt én mondom, a teljesen hírtelen (hirtelen) juhászkristóf, aki a - úgymond - szerzője ennek. Jaj, micsoda csacsiság ez, lehetne mondani, de csak nyugalom: a cáfolatot elrejtettük az előadásban, a rejtély titka pediglen Pálfalusi Zsolt filozófus és esztéta, aki egy nyilvános vitában próbálja majd megcáfolni mindazt, amit gondolok, vagy mondok - többek között erről a darabról, vagy úgy általában magáról a reneszánszról. Is. Tehát tények nincsenek? Jó-jó, de akkor mi van? Vélemények. Például Boccaccio véleménye Dantéról. Például Michelangelo véleménye Leonardóról, és fordítva. Például a mi véleményünk arról, milyen pályázni, és pályázni, és pályázni, és közben dolgozni, és dolgozni, és dolgozni, pénzzel, vagy pénz nélkül, hangosítással, vagy hangosítás nélkül, mert igazából lehet - minden nélkül lehet dolgozni, hiszen, ha már reneszánsz, és újjászületés, és humanizmus, akkor miért ne próbálhatnánk meg átitatódni az emberközpontúság szép eszméjével olyan szempontból is, hogy nem kapunk idegbajt attól, hogy éppen nincsen nyomtató, vagy papír, vagy internet, vagy reflektor, vagy mikrofon, vagy gitár, vagy azbesztkesztyű, vagy áfás számla, csak mi vagyunk, emberek, és a feladatok megoldása csak mibelőlünk, emberekből történhet, ahogyan az egész reneszánsz is emberekből történt, nem pedig internetből, reflektorból, meg egyetemi diplomából. A tények lényegtelenek. Ami lényeges, az a viszony, emberek és eszmék viszonya. Bármiféle tény, vagy információ csak eszköz, ürügy; ürügy egy jó történetre, vagy akár egy viccre, ürügy a nevetésre, vagy a szomorúságra. Ürügy, hogy jól, vagy rosszul érezzük magunkat, de talán inkább jól - miért? Á, nem az a kérdés: miért?!
Az a kérdés: miért is ne?
A Reneszánsz év 2008 programsorozat utolsó résztvevői! A sereghajtók, akik az egyetemes reneszánsz összefoglalását vállalták magukra nem kevesebb, mint két órában. Az előadás a pedagógiai módszertan forradalmát valósítja meg, s teszi mindezt a legmodernebb intermediális és interaktív eszközökkel.

Kórus: Soharóza

A(z) Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor előadása

Még nincs szavazat!

Bemutató időpontja:

Stáblista

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Még nincs szavazat!

Címlapon

Legolvasottabb cikkeink

PORT.hu a Facebookon