A színdarab Lévai Jenő Raoul Wallenbergről szóló dokumentumkönyvének adatai alapján íródott. Részben valós, részben fiktív szereplőkkel ábrázolja 1944-45 valóságának egy szeletét, és igyekszik hiteles képet adni arról az emberfeletti munkáról, amit ez a Svéd diplomata Magyarországon a háború borzalmai közepette több tízezer üldözött zsidó ember megmentése érdekében tett.
Megnéztem az elõadást. Méltó emléket kíván állítani Wallenbergnek. Ebbéli igyekezetében itt-ott kicsit soknak is tûnik a dícséretek zengése, - de máris visszavonom: annyi emberélet megmentése méltán érdemesít még ennél többre is. Ami nagyszerû: a színészek közül többen nagyszerûen alakítanak, szép, felemelõ, megrázó pillanatok születnek a színpadon. A nyilas székházban zajló jelenetek fergetegesek. Szabó Attila Feri, Tömöri Tamás és Zöldhegyi Sarolta játéka külön is említésre méltó. Jók a zenék, információban gazdagok a szövegek. Ami nem tetszett: a helyenkénti üresjáratok, túl hosszúra nyújtott jelenetek. Fölöslegesen nyújtja meg a játékot a díszletek behordása, kihordása. Hosszú percek mennek el így. A szövegek dokumentarista stílusa néha a dráma kárára tesz. Nem beszélget úgy egy zsidó család, mintha újságcikkeket olvasnának föl egymásnak. Ezekbõl nyugodtan húzhatna a szerzõ, vagy élõbbé tehetné õket.
A hibák ellenére mindenkinek ajánlom az elõadást, méltó megemlékezés a 100 éve született, és nem tudjuk pontosan, mikor meghalt nagyszerû svédrõl. Ahogy körülbelül a darabban elhangzik: "Õ véd? - Nem. Svéd. Illetve véd is, igen."
Védett, sok ezer magyar ember életét védte meg, az élete kockáztatásával - netán feláldozásával? Mindenesetre nagy árat fizetett értünk.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások