Színházi-, tánc-, zeneművészeti alkotások hasonló vagy sokszor azonos élményekből táplálkoznak, mint amilyeneket egy-egy fogyatékosságtípus kiemelten hordoz sajátosságként. A maradandó értéket képviselő, hiteles művek gyakran az élet "terheinek" hatására formálódnak, születnek és mérettetnek meg.
Kihívást jelent(het) nehezített vagy szinte lehetetlen helyzeteket megtapasztalni, a váratlanságra és a páratlanság élményére építve végletes megoldásokat elfogadni. A rendhagyókörülményeket a vakság, a mozgáskorlátozottság, az értelmi akadályozottság és az autizmus spektrum zavar jelenléte adja, és az ezekkel találkozó, kreatív emberek, akik megtanulják kezelni - és közben átformálni - a helyzetet, ezzel rámutatnak életü(n)k és létezésü(n)k azonosságaira és különbözőségeire.
A tökéletlenségnek van értéke és értelme.
Belső állapotaink, élményeink nem magánügyek, hanem kapcsolódási igényünkből fakadnak. Mélyen belénk gyökerezett szükséglet saját állapotaink észlelése, elfogadása, elismertetése - innen is eredeztethető a művészi megfogalmazás igénye. Kiemelt célközönségünknek gondoljuk a fogyatékosok hozzátartozóit és a segítő szakmabelieket, mert nézőpontjuk arra a különleges, gyakran embert próbáló élethelyzetre, amiben összefonódnak a segítségre szorulókkal, ugyan más, de a teljességet nélkülözi.
A négy tételből álló program egyéves folyamatos munka eredményét mutatja be.
A(z) Trafó előadása
Hozzászólások