Fergeteges zenés vígjáték a szerelemről - a Moravetz Produkció és a Moravetz Művek közös előadása.
Az örök szerelem az, amikor két ember szerelme egy életen át tart. Amikor a kötelékük annyira erős, hogy a szerelem még a halál után is megmarad és folytatódik. Az örök szerelem bizony létezik, csak hinnünk kell benne. Hőseink, Baucisz és Philemon, azaz Fodor Zsóka és Várkonyi András már több ezer éve, mint két szerelmes „fa” éldegélnek, ez idő alatt sok mindent megtapasztaltak már. De hogyan is kerültek ők ilyen helyzetbe? Sok évvel ezelőtt a Földön két isten, Zeusz és Hermész álruhát öltve látogatta meg az embereket, és így találkoztak a két szegény öreggel, akik becsületesen és nagy szeretettel vendégül látták az isteneket. Majd amikor rájöttek, hogy nem hétköznapi vendégek jöttek el hozzájuk, azt kérték a mindenhatóktól, hogy egyszerre hagyhassák itt a földi létet. Így lett a testük fatörzs, fejük helyén pedig lombkorona…
Egy biztos, az örök szerelemért ugyanúgy kell harcolni, mint egy párkapcsolatért vagy házasságért. Mindig célszerű arra törekedni, hogy ne unjuk meg egymást, több ezer év alatt pedig bőven van miért küzdeni – ahogy telik az idő, rádöbbenhetünk, hogy az igazi megpróbáltatások csak most kezdődnek… Ennyi idő alatt megtanulhatjuk, hogy amivel igazán érdemes foglalkozni, az az, hogy hogyan bánunk egymással a kapcsolatban. Például, hogy a másik vágyait a sajátunk elé helyezzük, vagy közösen döntsünk a fontos dolgokban. Ez az örök szerelem megpróbáltatásait körüljáró darab sokat tanít nekünk a saját – kevésbé évezredekben mérhető – kapcsolatainkról is, de mindezt nem búslakodva teszi: ugyanis a vidám hangulat nem csak a két főszereplő nagy párosa miatt garantált ebben a fergeteges előadásban!
Harkály – Gungl Jozefa Gréta
Festő – Bagi Zoltán
Hozzászólások