Momo

előadás, 1 felvonás, 70 perc, magyar, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Club Színház BarbekYou diákszínjátszó csoportjának előadása! Az előadás az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon Arany minősítést szerzett!

"A mesék, a formába öntött téridő nagy, csapkodó pántlikái, univerzumszerte virágoznak és széttekerednek az idők kezdete óta. És fejlődnek is. A leggyöngébbek elpusztulnak, a legerősebbek fennmaradnak és minden újrameséléskor továbbterebélyesednek… mesék átkacskaringózva és belengve a sötétséget.

A mesék sablonokat vésnek be, elég mélyeket ahhoz, hogy az emberek kövessék őket, ugyan úgy, ahogyan a víz bizonyos útvonalakat követ lefelé a hegyoldalon. És minden alkalommal, amikor új szereplők járnak a mese ösvényén, a megszokás továbbmélyül.
Ezért ismétli folyton magát a történelem. Így aztán ezer hős lopta el a tűzet az istenektől, bármi is legyen az. Ezer farkas falta fel a nagymamát, bárki is legyen az. Ezer és ezer királykisasszonyt csókoltak meg, főleg alvás közben. Milliónyi tudatlan szereplő haladt, tudtán kívül, végig a mese útjain.
A meséket nem érdekli, ki vesz részt bennük. Csupán az számít, hogy a mese elmondódjon, hogy a történet megismétlődjön.
Vagy ha jobban tetszik, gondolj rájuk ekképpen: A mese élősködő életforma, s elferdíti az életeket csakis magának a történetnek a szolgálatában. Egyszer volt, hol nem volt…

Szereplők: Abonyi Kincső; Bodor Réka; Dombóvári Zoé; Erdélyi Bíborka; Fazekas Zsófia; Gönczi-Kovács Eszter; Gyulai András; Hodosi Csanád; Horváth Barnabás; Nagy Angéla; Rostás Boglárka

A(z) Club Színház előadása

Bemutató időpontja:

2016. március 26., Club Színház

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások