Midsummer Night

táncelőadás, 50 perc, 2023.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Shakespeare: A Szentivánéji álom ihletésében - beavató foglalkozással.
Egy őrült álom, mely a szerelemmel játszik, vagy a szerelem őrült álmát éljük át? Vajon lehetséges,
hogy egy őrült álom valósággá váljon?
„Shakespeare emblematikus műve olyan alapvető emberi érzelmeinkkel való szembenézésre
kényszerít minket, amelyeket szeméremből, vagy szégyenből inkább elhallgatnánk. Mindezt az író
hihetetlen szeretettel és játékossággal teszi, szinte belekényszerülünk szerelmi vágyaink, birtoklási és
megfelelési kényszereink, félelmeink és hatalmi játszmáink felvállalásába. A Midsummer Nighttal egy
olyan táncelőadás megvalósítására törekszünk, amely mind a nézőket, mind a fiatal táncművészeket
bevonzza, vagy beletaszítja ebbe a sötét, szentivánéji éjszakába, ahol – mint egy álomban – bármi
megtörténhet, sőt meg is történik. A nappali fényben elnyomott, elegáns pózokba bújtatott
érzelmeink és vágyaink Szent Iván éjjelén sötét, de vonzó torzókban mutatkoznak meg, és nem
menekülhetünk előlük. A hajnal azonban közeleg, és ébredéskor mindenkinek magának kell
eldöntenie, hogy nappali vagy éjszakai tükörképe igazabb vagy vonzóbb” – Gergye Krisztán az
előadásról.

PUCK
„Ha mi árnyak nem tetszettünk,

Gondoljátok, s mentve tettünk:
Hogy az álom meglepett,
S tükrözé e képeket.
E csekély, meddő mesét,
Mely csak álom, semmiség,
Nézze most el úri kegy,
Másszor aztán jobban megy.”
(Szentivánéji álom – Arany János fordítása)
A Midsummer Nightot az alkotók kortól és nemtől függetlenül ajánlják a kortárs tánc kedvelőinek,
további céljuk, hogy a 14-20 év közötti korosztállyal is megkedveltessék ezt a műfajt. Emiatt az
alkotók az előadáshoz beavató foglalkozással is készülnek, amivel a célkorosztály számára kívánnak a színház, különösképpen a táncszínházzal való kapcsolatán és megítélésén javítani.

Táncosok: Barna Krisztián, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Horváth Léna, Kindl Gábor, Kisbakonyi Edmond, Mohai Cintia, Sinka Lídia

A(z) Közép-Európa Táncszínház előadása

Bemutató időpontja:

2023. április 22., Közép-Európa Táncszínház

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások