McDonagh-gyakorlatok

előadás, magyar, 2010.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Nagy szerencse, hogy az ember nevetni tud a világon. Különben rémes lenne. Ajánlatos megtanulni a dolgok derűs feldolgozását.
Martin McDonagh darabjai és a Varró Dani-fordítás csodálatos mondatai szeretni tanítják az életet, amivel mindenki jól meg van verve. Nem szépítik a dolgokat, rémes helyen, rémes életet élő, rémes emberekről mesélnek, de úgy, hogy a humor áldásos segítségével felsejlenek a rémségek közt az emberi természet rejtegetett csodái: a boldogságot kereső kiirthatatlan életösztön, a magány ellen folytatott reménytelen harc állhatatossága és a mindenkiben ? minden igyekezete ellen is - meglévő jóság.
A helyszín Írország, Inishmaan szigete, ahol az időjárás kicserzi az emberek bőrét és elvássa a fogait, ahol nagy horderejű hír, ha egy ló elfingja magát, és ahol jó esetben mindenkinek egy esélye van a párválasztásra, és rendszerint az is elúszik: tüdőbaj, cápák, papi pálya vagy kihegyezett végével befele szopogatott ceruza okán.
Így aztán párok helyett sorstársak találnak egymásra. Agglegény testvérpár kergeti egymást az őrületbe, de örülhetnek, hogy célja van az életüknek. Végtelen aggodalmaskodásában az egyik 70 éves vénlány kövekkel diskurál, a másik sárga haminyamival tömi magát az állandósult vészhelyzetben. A 97 éves Mamus már csak a krumplipálinkában nem csalódott. A 18 éves Billy, akit kripli csecsemőként húztak ki a tengerből egy kővel teli zsákkal a nyakában, a kamaszok tüzével küzd azért, hogy kapjon a boldogságból, ami mindenkinek jár. Kicsilány szintén...
A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedik évfolyamos (Máté Gábor-osztály) hallgatói nagyon megszerették ezeket az embereket, és szívesen ellátogatnának a szigetre.
És csak nem olyan rossz hely Írország, ha ők szívesen odatódulnának Írországba. (Neudold Júlia)

A(z) Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előadása

Stáblista

Hozzászólások

7/10
FElepHánt 2011 febr. 13. - 13:39:22 7/10
FeHér Elephánt Kulturális Ajánló Portál------- www.toptipp.hu----------- McDONAGH-GYAKORLATOK------ Gothár Péter------ Máté-osztály ------ Ódry Színpad A Kripli majd' tíz éve fut a Radnótiban, lóugrásban játszani egy másik McDonagh-al vakmerõ, de sikeres vállalkozás. A két szörnyû testvér vaknyugati civakodásánál hálásabb a Csámpás Billy-re várakozó öreglányok ziccer-jelenete. De mi szükség van fogatlan naturalizmusra? Borbély Alexandra szögletes gesztusokkal, Pálos Hanna az anyáskodó aggodalom mélyen átélt mimikájával hitelesít, Simon Zoltán pedig csáléra torzult arcú félnótás helyett a gyermeki ártatlanság égi naivitását állítja elénk. Nemcsak a részeg szomszéd rúdja jár rá Tasnádi Bencé-re, süni-punk frizurája és a túlzott mozgékonyság elaprózza figuráját, amelyet bízvást képes lett volna szikárabb eszközökkel is megrajzolni. Varró Dániel textusa nagyon él, archaizáló akcentusa, a kifacsart szóhasználat már önmagában is nevetésre ingerel, Gothár Péter rendezése, a szituációk módszeres felépítésével, tárgyi játékokkal, a tempó avatott visszafogásával minden lehetõséget megad a groteszk humor érvényesüléséhez. Rétfalvi Tamás és Ficza István, a hajdani vígszínházi produkciónál sikeresebben gyõzi le a tömény dialógusok maratoni távját, takarékos erõbeosztás révén marad energia robbanékony kitörésekre is. A semmittevésbe bénult tunyaságról, az alig-létezés tetszhaláláról borostás arcuknál többet árulnak el a tétova mozdulatok, lassú szavak, réveteg szemek. Akinek nem kell smink, maszk és semmi ötletelés, aki két méteresnek látszik és mégis "kicsilány", aki a szélütött közegbe az eleven élet friss fuvallatát hozza: Huzella Júlia. A béna gyerek gátlásait nõiessége lendületes rohamával oldja fel, az egymásra támadóknak viszont konyhakésével forrasztja torkukra a szót. Felkiáltójel a színpadon: könnyed természetesség, sugárzó létezés. Indul hát a nyíltszíni vizsgák hosszú sora: úgy tûnik lesz minek örülni egy évig.