Limitált kiadás - táncszóló

táncelőadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Tóth Károly előadóművész és Hód Adrienn koreográfus munkabemutatója
Hód Adrienn koreográfus, a HODWORKS alapítója, pályája kezdete óta törekszik a tabuk nélküli megfogalmazásra. Az utóbbi három évben amatőr és profi fogyatékossággal élő előadókkal dolgozott. 2022-ben debütált a Lábán Rudolf-díjas Harmonia című produkciója a Theater Bremenben az Unusual Symptoms társulatával együttműködésben. 2023-ban pedig az ArtMenőkkel és a Trafóval együttműködésben mutatta be az Idol című produkciót. Mindkét előadásban együtt lépnek színpadra a normatív szempontból ép testű és fogyatékkal élő előadóművészek. Az Idol és a Harmonia által kijelöl út folytatásának ötlete fogalmazódott meg a most látható szóló előadásban, amelyet a koreográfus Tóth Károly mozgáskorlátozottsággal élő, hivatásos előadóművésszel készített, akivel a fenti két előadásban is együtt dolgozott már. Az E10-ben is zajló próbák közben munkabemutatót tartanak, és utána lesz egy beszélgetés is. Projektjükkel szeretnék növelni a figyelmet az inkluzív előadóművészetek iránt, megkérdőjelezve az elvárásokat, és elősegítve egy befogadóbb kulturális környezet kialakulását. Nem terápiát szeretnének nyújtani, hanem ösztönözni a kreativitást, és egy magas színvonalú kortárs táncelőadást létrehozni kísérleti folyamatok révén. Hisznek abban, hogy a kortárs előadóművészet alapvető társadalmi változások katalizátora lehet.
„Célunk a tabuk és ismeretlenségek feloldása, amiket mozgáskorlátozottsággal élő emberek felé érezhetünk. Tele vagyunk félelmekkel és prekoncepciókkal, amiktől sokszor megbénulunk. Nem tudjuk, hogyan közelítsünk. Nem tudjuk, mit illik, és mit nem illik csinálni. Nem tudjuk, hogyan kell viselkedni. Karcsi jelenlétén, transzparens létezésén keresztül oldjuk ezeket a helyzeteket, és tapasztalati élménymegosztást hozunk létre előadó és a közönség között. Az alkotói folyamat elengedhetetlen része a közönségtalálkozó, ahol a látottakról tabumentes diskurzust folytatunk és katalizálunk az alkotókkal és a közönség tagjaival. A folyamat ugyanis nemcsak nekünk, hanem a nézőknek is segít abban, hogy ledobhassák felesleges szorongásaikat, és nyitottabban lehessenek jelen. Karcsi jelenléte feloldozhat minket az alól a súly alól, amit a sérültségről gondolunk.” (Hód Adrienn).

Az előadás után artist talk keretében részletesen tárgyalják az előadás módszertanát, és a korábbi inkluzív munkáikkal kapcsolatos tapasztalataikat az alkotók. A beszélgetést harmadik alkotótársuk, Surányi Judit szociológus, kulturális antropológus, dokumentumfilmes vezeti, akivel együttműködtek a Testkép, Zavar című, nálunk is bemutatott előadásban. A beszélgetés után (külön, belépős programként) az ő dokumentumfilmjét tekintheti meg a közönség, amelynek egyik szereplője Tóth Károly.
Az előadás meztelenséget is tartalmaz, 16 éven felüliek számára ajánljuk. Belépő nincs, de a belépés regisztrációköteles. Regisztrálni az artner.szilvia@eotvos10.hu címen lehet.

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások