Az előadásban a hiperrealista díszlet, a szalon központi szerepet játszik: magán hordja lakói hányattatásának nyomait, az egyszer volt tündöklés emlékét. Ebben a térben körvonalazódik az egyes karakterek viszonya az elmúláshoz; látunk vergődő, lázadó testet, és önfeledt, az idő tenyerébe megadóan simulót. A legfontosabb karakter a család feje és egyben legöregebb tagja: a nagyapa, aki örvényként rántja magával a többieket saját visszafordíthatatlan testi és szellemi pusztulásába. A hanyatlás azonban fejlődést is jelent, a romlás mellett új dolgok vannak születőben, melyek a régiek helyébe lépnek - legyen szó családról, birodalomról, világrendről vagy egy ember életéről. A jelenbe ágyazva fokozatosan megismerjük mindenki múltját: öregnek és fiatalnak, nőnek és férfinak egyaránt van elmesélni való története. Az érzelmek, az önmarcangolás, a féltékenység, a megalománia, a félelem és a kicsinyesség, az önpusztításba vezető őrület és a megbocsátás táncát és gesztusait látjuk, szövegét és énekét halljuk.
A(z) Trafó előadása
Hozzászólások