tánc és zene összeforr, inspirálunk
és hatunk a másikra, társtalan haladunk egyre mélyebbre le/be.
Teremtünk, már csak istenek nem vagyunk.
Halandóságunk - esendőségünk.
Csontunk zörög, vágyunk hörög
a holnapért, hogy még éljen,
s hogy még keféljen...
Fennkölt állapotban
állok a lopott pillanatban.
Feszülök neki az időnek,
de vajon kit szülök meg?
Fegyelmezett csend vesz körül,
félek, hogy már csak
az árnyékom örül.
Fáradok, már magamban sem vagyok
s te itt vagy, mégis legbelül!
Létrehozok - egy új darabot, csak mert a kényszer és a fedhetetlenség szülte tolvajló, garázda had toloncol, hogy túlélni csak úgy érdemes, ha alkotsz. Hát most hátamra veszem a Világot és beszélek. Önkitárulkozó, énemben kutakodó állapotok és varázsló szavak mellett leállok a mozgásvariációkkal, és csak vonszolom testem a jelenlevés állapotába. Hadakozok olykor a magam meg nem értettségével, de kiadom a mérget és olvasztom a jeget meleg szívemmel. Szólok. Egyedül - társtalan bolyongva a földön, hogy köldököm lika lehessen egyetlen középpontom, ami kiindulópontként elrugaszkodásomat segíti. Csak akkor gyere, ha mágnesként vonz a megismerés, és kezembe akarod adni testedet, lelkedet!
A(z) Bakelit Multi Art Center előadása
Hozzászólások