Pályája kezdetén a népnemzeti iskola hatása alatt főként balladákat írt (Dal a szegény Árjeról, Simon Judit, Szép Batóné, Ágota kisasszony, Roboz Ágnes), amelyek- bár tárgyuk többnyire a bűnös szerelem, amely Arany János óta a magyar balladaköltészet legáltalánosabb tárgya - formai szépségükkel és a falusi zsidóság életéből merített speciális tematika különlegességével tűntek ki az akkor már sablonossá vált népies műfajban. Alakjait azonban jórészt készen vette a népszínművek világából, s ezeket ruházta fel a zsidó nevek és szokások speciálisabb vonásaival. Ez a szemlélet a magyar liberálisok és a zsidóság egy részének közös óhaját fejezte ki, hogy az emancipált zsidók mielőbb asszimilálódjanak.
1882-ben, sikere teljében azonban abbahagyta a ballada művelését - talán, mert megérezte, hogy a műfaj túlságosan megmerevedett - és hagyományos költői eszközeit újabbra cseréli. Közrejátszhatott ebben az is, hogy Budapestre, nagyvárosi környezetbe költözött. Ettől kezdve népies balladáinak helyébe "városi hangok; a modern ember problémái" kerülnek.
Nem feledkezik meg azonban zsidóságáról sem és a zsidó sorsot némi iróniával, de egyúttal mégis romantikus szeretettel féltő verseket is ír (Jehova, Mécsvilág, Legendák a nagyapámról, Síró falak, Legenda). Ezek némelyikében, ha a falusi zsidóságról ír is, témáját már a modern, nyugatos zsidó városi polgár szemszögéből ábrázolja. Mind gyakrabban írt olyan verses elbeszéléseket, melyeknek tárgyát is a nagyváros életéből merítette, s amelyekben a nyelvezet és az előadásmód is teljesen szakít a népiességgel (De profundis, Mese a varrógépről). Több költeményében hangot ad a zsidóságot ért sérelmekről, több költeménye a zsidóság sanyarú sorsa fölött érzett szomorúság, megrendítő panasz (Új Ahasvér, Az ár ellen, Odessza).
Kiss József költészete az elsők között mutatja a nyugati stílusirányzatok hatását, s így nagyvárosi tematikáján kívül formai megoldásaiban is a modernség első közvetítői közé tartozik.
Szabolcsi Lajos így ír a költőről: "Ami a recepció volt politikailag a magyar zsidóság történetében, az volt számunkra irodalmilag Kiss József élete és működése. Az ő zsidó versei, zsidó balladái nyitották meg előttünk a magyar irodalmat: ő irodalmilag egyenjogúsított bennünket."
Pályatársak írták a költőről:
Ady Endre (1907): "Az én Jehovám, Istenem, Krisztusom, Sorsom, vagy mim, adna nékem negyven esztendőt - élni, tehát még kilencet és valamit. Nem fog adni, holott csak annyi esztendőt kérek életnek, amennyi óta Kiss József ezen a búzatermelő és kalásztalan Magyarországon verseket ír. Adna nékem negyven esztendőt csak azért, mert nagy dolog volna azt megtudni, mit érez az ember, ha negyven évig király. Ha negyven évig úgy király, hogy mindig inkognitóra van kényszerítve s ha koronázni is csak olyan koronával koronázzák meg, mely historiátlan."
Herczeg Ferenc (1922) "Költő volt. Magyar költő. Ha tetszik: magyar-zsidó költő. Magyar keresztények és magyar zsidók egyforma jusson kisérhetik utolsó utján."
Kosztolányi Dezső: "Kiss József ebben az időben költőfejedelem volt."
Babits Mihály (1907): "Mindaz, amit ma modern magyar költészetnek nevezhetünk, Kiss Józsefet vallja vezetőjének és központjának."
A(z) RS9 Színház előadása
Hozzászólások